A szabálymódosításokról a magyar szövetség (MVLSZ) honlapja, a Waterpolo.hu számolt be, előrebocsátva, hogy a 2015-ös és 2016-os világliga-sorozatban a férfiak 25×20 méteres játéktéren vívják majd a mérkőzéseket.
Kemény Dénes MVLSZ-elnök a FINA, a vizes sportok nemzetközi szövetsége vezető testületének, a Bürónak a döntését ismertetve elmondta, hogy a jövő évi junior-világbajnokságokon – a férfiak és a nők mezőnyében egyaránt – az eddigi 30-as medence helyett 25 méter hosszú játéktéren küzdenek a csapatok, és kisebb labdával játszanak majd a férfiak is. Továbbá hét helyett hat pólós – öt mezőnyjátékos és a kapus – alkotja az együtteseket, valamint 13 helyett 11 játékost lehet nevezni a mérkőzésekre. Ugyanezek a szabályok vonatkoznak a 2016-os ifjúsági világversenyekre is.
A sportágnak már a jövő esztendőben elkezdődő reformjára így reagált a Vlv.hu oldalnak Varga Dániel, a világbajnoki címvédő férfiválogatott csapatkapitánya: „Drukkolok a vízilabdának, de nem merek állást foglalni az új szabályokkal kapcsolatban addig, amíg nem látom, hogy milyen eredményt hoznak a sportág stabilitása és jövője szempontjából – jelentette ki. – Azt azért elmondom, hogy nekem és jó néhány vízilabdatársamnak sokkal élvezetesebb lesz az alkalmi szabályokkal játszani, és csak remélni tudom, hogy a külsősök számára is »fogyaszthatóbb« lesz ettől szeretett sportágunk.”