A brit nehézsúlyú bunyósok közül veretlen Tyson Fury (mérlege 22–0) és Derek Chisora (20–4) egyike sem megy a szomszédba egy kis balhéért: előbbi inkább a verbális hadviselés és a szabadszájúság híve, utóbbi összeverekedett David Haye-jel egy meccs után, s megpofozta Vitalij Klicskót, annak öccsét, a királykategóriát jelenleg uraló Vlagyimirt pedig vízzel arcba köpte. Kár, hogy a ringben nem ekkora legény, minden komoly meccsét elveszítette. Viszont a jelek szerint ő maga is megkomolyodott, mert pár találkozó óta nem ő a rossz fiú. A két fél egyszer, 2011 júliusában már találkozott, s Fury pontozással nyert.
Idén nyárra újra összehozták volna a két brit nehézsúlyút, de Chisora sérülése közbejött. Ekkor gurult el Fury gyógyszere, aki olyan szavakkal illette riválisát, amit az angol bokszszövetség 15 ezer fontos büntetéssel díjazott. A halasztott derbire novemberben kerül majd sor, s a felvezető sajtóesemények közül a legutóbbin Fury leragasztotta a száját, nehogy valami csúnyán mondjon. Egyszer azért felmutatta a középső ujját, amikor Chisora arról értekezett, melyik menetben fogja majd kiütni: „Jól tette, hogy nem szólalt meg, de ki tudja, bírja-e majd heteken át. A meccsen meg kicsapom, mint júliusban tettem volna vele.”