Az államtitkár pénteken délután jelenti be a csíkszeredai Vákár Lajos Jégcsarnokban azokat a döntéseket, amelyekkel a szövetség a magyarországi és a székelyföldi jégkorongozás összekapcsolását igyekszik elősegíteni. Az MTI-nek az esemény előtt elmondta, a szövetség második éve próbálja a magyarországi klubok gondolkodását abba az irányba terelni, hogy felelősséget viseljenek azokért a fiatalokért is, akik a határon túl sportolnak.
„Ezért hoztuk még a tavaly azt a határozatot, hogy minden egyes korosztályos magyar csapatnak legalább egy mérkőzésre el kell jönnie Csíkszeredára. Emellett a Magyar Jégkorong Szövetség 15 millió forinttal támogatja a csíki korosztályos csapatokat, hogy fizetni tudják az utazási költségeiket, ha részt vesznek a magyarországi bajnokságokban” – nyilatkozta Soltész Miklós.
Hozzátette, a döntést már korábban meghozták, de úgy tartották megfelelőnek, hogy Csíkszeredán jelentsék be.