Gennagyij Golovkin 1982 áprilisában született a kazahsztáni (akkor még szovjet) Karagandi városában, s hamar megmutatkozott boksztehetsége. Junior világ- és felnőtt Ázsia-bajnokként érkezett a 2003-as bangkoki világbajnokságra, ahol szenzációs teljesítménnyel sokkolta a középsúlyú mezőnyt (benne a kiesett Balzsay Károlyt), s lett aranyérmes. A 2004-es athéni olimpián a döntőig menetelt, ahol viszont vitatható módon felülmúlta őt Erdei Zsolt korábbi nagy ellenfele, az orosz Gajdarbek Gajdarbekov.
Golovkin profiként is találkozott az említett magyar kiválóságokkal, hiszen szintén a hamburgi Universum Box Promotion kötelékében vágott bele hivatásos karrierjébe. 2006 májusi, düsseldorfi debütálásakor honfitársunkat, Balogh Gábort ütötte ki pillanatok alatt. A németekkel akadozott az előrejutása, ezért 2009 után szakított velük, Amerikába ment, s már tengerentúli menedzseléssel lett 2010-ben a WBA szervezet ideiglenes, majd rendes középsúlyú világbajnoka. Közvetve újra összefutott Erdeivel, amikor tavaly márciusban Madár jogtalan módon elveszítette a veretlenségét, Golovkin vívta a monacói gála főmérkőzését.
Az immár 32 éves kazah bunyóst lassan megismerték a tengerentúlon is, olyannyira, hogy rájöttek, a kategória talán legjobbja, ezért a nevesebb riválisok inkább elkerülik. Legutóbb azért menedzserei becserkészték a WBC ideiglenes vb-övét őrző Marco Antonio Rubiót. Ám a tapasztalt mexikói már a mérlegelésen veszített, hiszen nem tudta hozni a súlyhatárt, így a címének azonnal búcsút mondhatott, no meg százezer dollárnak a meccspénzéből. a GGG becenevű Golovkint nem zavarta a közjáték, vasárnapra virradóra a kaliforniai Carsonban a második menetben megrendítette a nála jóval nehezebb Rubiót, akit a mérkőzésvezető kiszámolt. A veretlen győztes mérlege 31-0, szinte csoda, hogy hárman végig állták ellene a meccsüket, de legutóbb ilyesmire bő hat éve került sor. A szervezetektől független középsúlyú ranglistát vezető világbajnok mostani derbije után kihívást intézett a WBC trónján ülő Miguel Cottóhoz. Az már valóban kemény küzdelem lehetne.