Kovács Gábor akciógóljával indult a meccs a Kondorosi úti Nyéki Imre Uszodában, a hasonlóképpen jó folytatás azonban elmaradt, mivel a négyes torna leggyengébbike igazi német csapat módjára egy pillanatra sem adta fel, és szorosan tapadt a vendéglátókra. Olyannyira, hogy a nagyszünetig csupán minimális előnyre tudtak szert tenni az újbudaiak.
A harmadik negyedben hol egy, hol két góllal vezetett az OSC, de leráznia csupán a befejező nyolc percben sikerült a Duisburgot, amikor is Juhász Zsolt, a szintén duplázó Bátori Bence, majd a center Szentesi Ádám góljával 11-6-ra elhúzott a hazai együttes. A végjátékban két német találat született, de érdemben már nem változott semmi, sikerével csoportelső lett az OSC, amely pénteken a romániai Nagyváradot 12-7-re, szombaton pedig az orosz Kazanyt 13-12-re gyűrte le.
Eredmény, D csoport, 3. nap:
A Híd-OSC-Újbuda - Duisburg (német) 11-8 (1-1, 4-3, 3-2, 3-2)
a magyar csapat góldobói: Kovács, Bátori, Juhász 2-2, Graham, Gór-Nagy, Bundschuh, Brguljan, Szentesi 1-1
A nap másik mérkőzésén:
Nagyvárad (romániai)-Kazany (orosz) 14-9 (3-2, 5-4, 3-2, 3-1)
A csoport végeredménye:
1. OSC 9 pont, 2. Nagyvárad 6, 3. Kazany 3, 4. Duisburg 0
Továbbjutott az OSC és a Nagyvárad
korábban, F csoport:
Szolnoki Dózsa-Közgép – Isztambul (török) 17-11 (4-4, 7-2, 3-4, 3-1)
Győzelmének köszönhetően a Szolnok csoportmásodikként jutott tovább a F jelű kvartettből a következő selejtezős szakaszba, ahol – magyar szempontból balszerencsés sorsolás esetén – akár az OSC-vel is összekerülhet. Ebben a fázisban négy párban, már kieséses rendszerben, oda-visszavágós alapon négy párban zajlanak a küzdelmek, s a négy győztes jut fel a nyolc kiemelttel együtt 12 csapatos főtáblára, amelynek már „alanyi jogon” tagja a magyar bajnok ZF-Eger.