Chad Dawson pár éve még a félnehézsúly egyik legnagyobb alakja volt, megszerezte a WBC és az IBF szervezetek vb-övét is, olyan kiválóságokat vert meg többek között, mint Antonio Tarver, Glen Johnson vagy épp a még mindig aktív 49 éves legenda, Bernard Hopkins. 2010 nyarán veszítette el a veretlenségét Jean Pascal ellen, de onnan még vissza tudott térni a csúcsra, ám amikor két éve lefogyott nagyközépsúlyba és ott Andre Ward szinte megalázta, valami eltört benne. Tavaly júniusban Adonis Stevenson már az első menetben kiütötte, utána bánatában jól meghízott. Így is megverte Erdei Zsolt egykori vb-kihívóját, George Bladest, de legutóbb a Connecticut állambeli Mashantucketben egy másik volt vb-kihívó, Tommy Karpency már megtréfálta és megosztott pontozással felülmúlta.
Mondhatjuk, így múlik el a világ dicsősége, de a 32-4-es mérlegű, 32 éves ex bajnok nem így érzi, szerinte megnyerte a találkozót még úgy is, hogy gyakorlatilag egy kézzel volt kénytelen bunyózni. „A harmadik menetben megsérült a bal vállam. Egy kézzel bokszoltam ellene. Több jabet adtam el neki, mint amennyit ő összesen ütött. Ez az egész egy nagy rakás sz r! Nem tudok most normálisan nyilatkozni. Ki akarnak dobni a játékból, másra nem tudok gondolni. Ez őrület, egy kézzel is jobb voltam!” – dühöngött Dawson.