Ha létezik női kézilabdában előre lefutott meccs, akkor a vasárnap 17 órakor kezdődő Savehof – Győri Audi ETO parti az. A magyarok címvédőként, a Lokomotiva Zagreb elleni 32-23-as múlt heti sikerrel érkeznek, a svédek pedig a Viborgban elszenvedett 38-25-ös trauma emlékével várják őket.
No meg a BL-főtábla legalacsonyabb játékosával, a 164 centiméteres szélsővel, aki a legmagasabbal, a 198 centire nyúlt Planéta Szimonettával is szembekerülhet a pályán.
Louise Sand először is egy svéd közmondást idézett, amely szerint jobb kicsinek és gyorsnak lenni, mint nagynak és lassúnak – ehhez mi azt a legújabb bölcsességünket tehetjük hozzá, hogy legjobb nagynak, erősnek, ügyesnek és gyorsnak lenni, és a Győr együttesében többen is ilyenek –, majd a kontinentális szövetség, az EHF honlapjának nyilatkozva úgy fogalmazott: „Óriási élmény lesz a mi kis csarnokunkban a Győrrel játszani. Biztos vagyok benne, hogy az ellenfél akaratlanul is le fog becsülni minket egy picit, ezért ha a legjobbunkat nyújtjuk, meglepethetjük. Hiszek magunkban.”
Hát még az ETO menői, akik szombaton roppant vidám hangulatban keltek útra. Görbicz Anita például a buszra szálláskor villáminterjúkat készített társaival. Szepesi Ivettet a közérzetéről faggatta, mire a szélső elárulta, hogy szerdán ugyan belázasodott, de antibiotikumokat kapott, és most már minden rendben. Bognár-Bódi Bernadett elmondta, nagyon szeret Svédországban járni meg általában az északi országokban is, mert Dániában légióskodott.
Görbicz Herr Orsolyánál arról érdeklődött, sütött-e süteményt, majd a nemleges válasz hallatán kijelentette: „szégyelld magad”. Erre még inkább adott okot Heidi Lökének és Kovacsics Anikónak, hisz megállapította, hogy mindketten késtek, és operatőr kollégáját arra kérte, e tényt kamerájával rögzítse.
Görbicz Anitának egyébként is minden gesztusa arról árulkodott, hogy már nemcsak játék-, hanem mókamester is, a legszélesebb mosollyal például Macarena Aguilart üdvözölte, akit egyébként az ő posztjára szerződtettek. Hiába, a megalapozott, éveken át épített önbizalom a jó kedély alapja – és ez remélhetőleg a vasárnap délutáni meccsen sem csorbul szemernyit sem. Ahogyan Herr Orsolya ígérte: „Odatesszük magunkat, és akkor boldogan jövünk haza.”