A fideszes országgyűlési képviselő, uniós biztosjelölt a legszebb célnak nevezte azt, ha valaki azért dolgozik, hogy egy közösség minden tagja egyenlő esélyeket kapjon, még ha különböző adottságokkal rendelkezik is. A politikus azt mondta, Veszprém már többször adott otthont hasonló rendezvénynek, a cél az, hogy országosan és uniós szinten is mind többször példát tudjon mutatni a város.
Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának fogyatékos emberek társadalmi integrációjáért felelős miniszteri biztosa a rendezvény üzenetét úgy fogalmazta meg: „az érték bennünk van”, és fontos, hogy az érintettek meg is tudják mutatni ezeket az értékeket, amire a közös sportolás kiváló alkalmat teremt. A miniszteri biztos hozzátette: mindenki teljes életet szeretne élni, ehhez azonban egymás elfogadása szükséges, és ha lehetőséget kapnak a fogyatékossággal élők, olyan életpálya is kirajzolódhat, amely példa lehet az épek számára is, utalt a jelen lévő Dani Gyöngyi paralimpikon vívóra.
Bernáth Ildikó, a Szakmapolitikai Koordinációs Testület elnöke azt mondta, a Rehabilitáció – Érték – Változás nevű 2012. és 2014. között csaknem ötmilliárd forintos költségvetéssel zajló uniós program célja az, hogy képzést nyújtson a megváltozott munkaképességű embereknek, segítve a munkába állásukat. A programban részt vevő három nagyvállalatnál folyó képzések mintegy háromezer embert érintenek.
Porga Gyula polgármester (Fidesz–KDNP) arról beszélt, a végső cél az, hogy az egész városban megvalósuljon, ami ezen a sportrendezvényen, vagyis mindenki egyenlő esélyt kapjon az élet valamennyi területén. Szabó László, a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének elnöke azt hangsúlyozta, „olyan lesz az ország, ahogy a többség bánik azokkal, akiknek szolidaritásra van szükségük”. Az integrációs sportnapon tíz sportágban mérhette össze tehetségét, tudását kilencven egészséges és nyolcvanegy fogyatékossággal élő középiskolás. A rendezvény része az Európai Unió azon foglalkoztatási programjának, amely a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerőpiacon történő elhelyezkedési esélyeinek javítását célozza.