Tömve volt szerda este a székesfehérvári Vodafone Sportcentrum, amikor az Alba Fehérvár a nyolcszoros Euroliga-győztes Real Madridot fogadta gálamérkőzésen. Kontinensünk egyik – ha nem a – legerősebb kosárcsapata a magyar bajnoki negyeddöntős ellen, erre mondják a tengerentúlon, hogy mismatch, vagyis egyenlőtlen küzdelem.
És tessék, ki dobta az első kosarat, mindjárt egy remek triplát? Dalibor Djapa, a mi 125 kilós szerbünk, majd rögtön utána Melvin Cleveland, az Alba egyik amerikaija afféle kínai figurából, a levegőben úszva zsákolt!
Ezzel 5–2-re még az Alba vezetett – a csapatkapitány Simon Balázs sérülés miatt nem is játszott –, igaz, a meccsen utoljára. De mindegy, ezen az estén az eredmény nem számított. A nézők azért fizették ki az 5000 forintos belépők árát, hogy csodát lássanak, és nem is csalatkoztak. Az olimpiai bajnok argentin Andrés Nocioni még jóval túl a harmincon is remek kosaras, reklamálni meg aztán felsőfokon tud, a 217 centis tunéziai Mejri, a vendégek egyik centere kicsit ügyetlen, a másik argentin, Campazzo viszont bámulatosan irányít, és az „öreg” Felipe Reyes (szintén világbajnok) is pontosan dobja még a hármast.
Szinte hihetetlen, de 19–21-nél is még csak két pont volt a különbség a vendégek javára, akik otthon hagyták legnagyobb sztárjukat, a világbajnok zsákológép Rudy Fernándezt. Ahogy Pablo Laso, a madridiak edzője elárulta, kicsit érzékeny a jobb combja, akár játszhatna is, de nem kockáztatták meg a hosszú utazással nehezített bemutató meccset.
Ha kellett, rátett egy lapáttal a Madrid
Sergio Rodríguez, az elmúlt Euroliga-szezon MVP-je (szintén világbajnok ) úgy dobta a hármast, mint más a ziccert, ám amikor Juhos Levente „lesapkázta” a 210 centis görög óriást, Burusziszt, felrobbant az aréna, hát még Supola Zoltán, azaz „Supi” második triplájánál!
Talán a délutáni felcsúti vizit fárasztotta le kissé a madridiakat – a meccs előtt megtekintették a mindkét országban legendának számító Puskás Öcsiről/Panchóról elnevezett arénát –, de nem tudtak elhúzni, egyelőre tíz pont alatt maradt a különbség.
De aztán az Alba is fáradni kezdett, a mexikói Ayón tornázta először tíz pont fölé a vendégelőnyt, de nagyszünetben csak 47–37-re vezetett a Madrid.
A harmadik negyedben elszabadult a pokol, átrohant ellenfelén a Madrid. K. C. Rivers triplájával már megvolt a közte harminc is (49–79), de még az utolsó percekre is maradt egy-két hazai trükk – leginkább Brandon Woodstól –, amit hálásan megtapsolt a publikum. Igaz ugyan, hogy a litván Maciulis bevágta a századik vendégpontot is, és 72–104 lett a vége, de ezen az emlékezetes estén ezt senki se bánta.
A mérkőzés után Pablo Laso, a Madrid edzője, egyetértve két amerikai sztárjával, K. C. Riversszel és Slaughterrel, azt hangsúlyozta, hogy az Alba Fehérvár nagyszerű csapat, és a mérkőzés remekül szolgálta a Real felkészülését a vasárnapi, a Guipuzkoa Basket otthonában esedékes bajnoki mérkőzésre.
Marcel Tenter, az Albacomp edzője köszönetet mondott FIBAEurope-beli mentorának, Pablo Lasónak, amiért felejthetetlen estét varázsoltak a fehérvári arénába.
Alba Fehérvár–Real Madrid 72–104 (23–29, 37–45, 47–73, 72–104)
Székesfehérvár, Vodafone Sportcentrum, 3000 néző.
Legjobb dobók: Wood 22, Kromah 19, Csorvási 8, Supola 6, ill. Mejri és Rivers 18-18, Carroll 17, Campazzo 10.