Ádámfi Attila, a budapesti székhelyű Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) főigazgatója, aki a két év múlva esedékes olimpia technikai delegátusaként kereste fel a brazil metropolist, a helyszíni szemle után az MTI-nek elmondta, hogy a sportág majdani viadalainak otthont adó csarnok a játékok központjának tekinthető Barra régióban, az Olimpiai parktól alig néhány percre lévő Riocentro komplexumban van, ahol az asztalitenisz, az ökölvívás és a tollaslabda versenyeit is rendezik, emellett itt lesznek a vívók és tekvondósok edzései is.
Ádámfi hozzáfűzte, hogy bár a szervezőknek még bőven van mit behozniuk a lemaradásokból – így az ökölvívás helyszínén jelenleg egy üres parkoló látható, ahol a munkálatok még el sem kezdődtek –, már vannak a megfeszített munkának eredményei.
„Az olimpiai falu például mintegy 70 százalékos készültségi állapotban van” – jelentette ki a súlyemelőversenyeket koordináló sportvezető, aki hozzátette, hogy a sportlétesítmények mellett a tömegközlekedés fejlesztésére irányuló munkálatok is látványosan haladnak.
Az egyik legnagyobb problémát a szálláshelyek igen korlátozott száma jelenti, ám az IWF főigazgatója garanciát kapott a házigazdáktól, hogy az összes szükséges szálláshely építését határidőre befejezik.