A keddi közgyűlésen – amelyre a Komjádi uszodában került sor – a 19 tagból tizenkettő jelent meg. Az idén elhunyt Grosics Gyula és Sándor Károly helyére öt jelölt volt, Buzánszky és Nagy mellett Kásás Tamás, Kovács István és Kovács Antal.
Kamuti Jenő az MTI érdeklődésére emlékeztetett rá, hogy új tagokat az alapszabály értelmében a közgyűlés választhat. Mint mondta, az Aranycsapat utolsó élő játékosát illetően egyértelmű volt a támogató álláspont, majd a második új tag személyét illetően két szavazásra került sor, mivel az első körben a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Kásás Tamás és a kétszeres ötkarikás aranyérmes párbajtőröző Nagy Tímea egyformán hat voksot kapott. Utóbbi aztán a második fordulóban 7-5-re nyert.
A beiktatásra december közepén kerül sor ünnepélyes keretek között.
A közgyűlésen elhangzott, hogy a tagok 24 különböző eseményen vettek részt az idén és jövőre is szeretnének aktívak maradni a sport népszerűsítésében.
Az egyesület – amelyet Halhatatlanok Klubja néven 1991-ben a Magyar Sportújságírók Szövetsége hívott életre – 21 tagú.