A miniszterelnök kiemelte, mindent meg kell tenni azért, hogy sportért rajongó nemzetből sikeresen sportoló nemzetté váljunk. „Miközben hazánk méretét meghazudtoló mennyiségű érmet gyűjt be az olimpiákon és más világversenyeken, addig az EU-ban – ez huszonnyolc országot jelent – a négy legkevesebbet mozgó ország között tartanak számon. A magyar fiataloknak mindössze 38 százaléka sportol rendszeresen, márpedig, tisztelt győriek, minden ország olyan lesz, amilyen a fiatalsága, ezért létkérdés, hogy fiataljainkkal megszerettessük a sportot.”
A világszínvonalú sportlétesítmény mindössze nyolc hónap alatt épült fel. „Sok minden kell egy ilyen csarnok felépítéséhez, sok együtt gondolkodás, sok támogatás. Ezt a támogatást nemcsak a gazdaságban, hanem ennek a csarnoknak a felépítésénél is megkaptuk a magyar kormánytól, amit szívből köszönünk” – mondta Borkai Zsolt, Győr polgármestere. A kabinet közel ötmilliárd forinttal támogatta a multifunkcionális csarnok felépítését.
A kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Audi ETO kapitánya meghatódottan szólalt meg az új csarnokban. „Most csend van, nem zúg a közönség hangja, de már így is hihetetlen. Remélem, az ellenfeleim számára pedig félelmetes hangulata lesz ennek az arénának” – fogalmazott Görbicz Anita. Az ünnepségen ötezren foglaltak helyet a lelátókon.
Az új győri sportcsarnok decemberben már a női Európa-bajnokság egyik helyszíne lesz.