Előbb a Hóhér (Executioner), majd a Földönkívüli (Alien) becenevet aggatta magára a hivatásos ökölvívás veterán klasszisa, Bernard Hopkins, de azt kell mondanunk, van is benne valami, mert nem mindennapos, hogy valaki 49 évesen világszintűt produkáljon a kötelek között. Márpedig a 55-6-2-es mérlegű, korábban középsúlyban villogó amerikai bunyós momentán a derekán viseli a WBA és az IBF szervezet félnehézsúlyú vb-övét, s magyar idő szerint vasárnapra virradóra Atlantic Cityben hozzájuk tenné még a WBO címét is. (A gálát a Sport1 élőben közvetíti 3 óra 45-től).
A fiatalon börtönviselt bunyós több mint huszonhat éve, 1988 októberében kezdte profi pályafutását, méghozzá vereséggel, ennek ellenére 1993-ban eljutott az IBF középsúlyú vb-címmeccséig, de kikapott a feltörekvő ifjú sztártól, Roy Jones Jr-tól. Akinek aztán 2010-ben, már két kategóriával feljebb visszavágott! Ám e két derbi között 1994 végétől 2005-elejéig, több mint egy évtizeden át ült különböző szervezetek középsúlyú trónján, s félnehézsúlyban is a legszűkebb elithez tartozik. A jelek szerint nem fog rajta az idő, hiszen jövő januárban már betölti az ötvenet.
Most úgy néz ki, Bernard Hopkins emberére akad a WBO-címvédő Szergej Kovaljovban, aki nem csak veretlen (25-0-1), hanem igazi K.O.-király, hiszen profi győzelmei közül csak kettőt nem kiütéssel nyert meg. A cseljabinszki születésű, de 2009-ben indult hivatásos karrierje óta az Egyesült Államokban, a floridai Fort Lauderdale-ben élő orosz sportoló áprilisban volt 31 éves, de riválisához képest szinte csecsemőnek számít. Persze ki nem? S nyilatkozatában is elmarad tőle: „Bernard szövegel és bunyózik, én csak bunyózom. Nincs stratégiám, odaállok és harcolok, mintha az utcán lennék.” Hopkins sziporkája a következő: „Sokat néztem a srácot, előszedtem az amatőr meccseit, tudom, hogyan veszi a levegőt, hogy ül le a szünetekben, mikor mit gondol, kívülről-belülről ismerem.” No majd meglátjuk, mindez mennyit ér a Boardwalk Hall ringjében. Addig is egy kis kedvcsináló: