A magyar légiós – akit a spanyol Laboral Kutxa Vitoria adott kölcsön – 31 perc alatt kilenc lepattanót is szedett a hazai pályán 73–69-re megnyert találkozón. A milánóiak először kaptak ki az idén a Serie A-ban.
„Sportolóként mindig a legjobbat akarod legyőzni. Ez sikerült nekünk az euroligás és jelenlegi olasz bajnok Milano ellen. Szenzációsan kezdtük a meccset, a félidőben már komoly előnyünk volt. A Milano mindent megtett, de nem bírt velünk” – nyilatkozta az MTI-nek Hanga, hozzátéve, a harmadik negyedtől fault-problémái voltak, de jelezte az edzőnek, hogy nem lesz baj, engedje játszani.
„Ez az a bizalom, ami elengedhetetlen edző és játékos között. Nálam csak az amerikai csapattársam töltött több időt a parketten. A második félidőben a játékszervezés és védekezés volt a feladatom” – mesélte.
A 2/2-es győzelmi mérleggel a 16 csapatos tabellán 11. Avellino a hétvégén az Európa Kupában érdekelt Reggio Emiliánál vendégszerepel.