A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) tájékoztatása szerint női válogatottunk programja bővült, mert az oroszokkal sikerült a Világliga-selejtező előtt egy edzőtáborozást is lekötni. A mieink november 19-én találkoznak, majd két nappal később elutaznak Oroszországba, ahol együtt edzenek a házigazdákkal, 25-én pedig lejátsszák a fontos Vl-selejtezőt. A tizennégy fős utazó, szűk keretben egy abszolút újoncot köszönthetünk, a hétvégén is remeklő Doroszlai Vandát.
„Két dolgot kell szem előtt tartanom a keret kihirdetésekor. Egyrészt minden meccsen győzni szeretnénk, mert ott akarunk lenni a szuperdöntőben. Ennek megfelelően a lehető legkifundáltabb csapattal vágunk neki mindegyik selejtezőnek, így ennek is. Ugyanakkor az a célom, hogy egyre több fiatalnak adjak lehetőséget a szűkebb keretben, egy kicsit már a jövő érdekében. Olyanoknak is megadni a bizonyításra a sanszot, akik eddig kevesebbet vagy egyáltalán nem szerepeltek a válogatottban. Persze nem vagyok abban a helyzetben, hogy nagyon szabadjára engedjem a kereteket, annál is inkább, mert az első három meccsen nagyjából el is dőlhet a sorsunk. Mindezeket figyelembe véve hirdettem ki a névsort, benne Doroszlai Vandával, aki igen meggyőző teljesítményt nyújtott a héten. Ez egy jelzés a többiek felé is, hogy van esély a szűk keretbe kerülésre, remélem, motiválja őt és a többieket is a meghívó” – nyilatkozta Merész András az MVLSZ honlapján.
További információ a csapattal kapcsolatban, hogy az olaszok elleni decemberi, szentesi Világliga-selejtező előtt közös edzéseken gyakorolnak majd a lányok a kanadai válogatottal, és egy hivatalos mérkőzést is játszik a két nemzeti együttes.
A magyar válogatott 14 fős kerete:
Gangl Edina (UVSE-Central), Doroszlai Vanda (BVSC-Wáberer Hungária-Zugló) – kapusok
Kisteleki Dóra, Takács Orsolya (mindketten BVSC-Wáberer Hungária-Zugló), Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Keszthelyi Rita, Csabai Dóra, Tóth Ildikó (mindannyian UVSE-Central), Menczinger Kata, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta (mindhárman Dunaújvárosi Főiskola), Bujka Barbara (Hungerit-Szentes), Czigány Dóra (ZF-Eger) – mezőnyjátékosok
Mellettük a budapesti edzéseken még részt vesznek: Horváth Anna (kapus, BVSC-Wáberer Hungária-Zugló), Miskolczi Kitti (Hungerit-Szentes), Leimeter Dóra (BVSC-Wáberer Hungária-Zugló), Szilágyi Dorottya (Dunaújvárosi Főiskola). Amennyiben sérülés történik, közülük kerülnek ki a tartalékok.
Kövér: Magyar a gyűlöletből ácsolt pódiumról letaszította Gyurcsányt