Mocsai Lajos, aki 1978 óta tanít az intézményben, és nevéhez több tucat tudományos cikk és tanulmány fűződik, december 17-étől töltheti be hivatalosan a posztot. A jelöltet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere terjeszti fel rektornak. A megbízást Áder János köztársasági elnök adja majd át Mocsainak, aki Csende Zsolttal szemben nyerte el a jelölést.
Csende és Mocsai egyenként húszperces prezentációban mutatta be pályázatát, ezt követően a szenátus tagjainak és a meghívott vendégeknek ugyanennyi idejük volt arra, hogy kérdéseket tegyenek fel. Az egyetem dolgozói és hallgatói – több százan – az intézményen belül elhelyezett kivetítőkön követték figyelemmel a jelöltek meghallgatását. A rektori jelöltség elnyeréséhez a szenátus többségi szavazatára volt szükség.
Mocsai Lajos 36 éve áll a sporttudományok szolgálatában, edzői sikereinek eléréséhez egyebek között a sporttudományok terén szerzett tapasztalatait hasznosította. A 2007 óta a TF egyetemi docenseként is dolgozó szakember számos hazai és nemzetközi konferencia visszatérő előadója, valamint a sporttudományok területén több kutatási program résztvevője.
A szakember négy olimpián, valamint tizenegy világ- és Európa-bajnokságon vett részt a férfi- és a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányaként. Németországban 2010-ben az évszázad edzőjévé választották, 1989 és 1998 között a Német Kézilabda-szövetség edzőképző kurzusain vezető tanárként tartott számos előadást.