A C jelű hatosban bizonyára a Rhein-Neckar Löwen sem mondott még le az elsőségről, mivel azonban Veszprémből és Szkopjéból is háromgólos vereséggel távozott, a Vardar–MKB-MVM párharc nyertese számít a csoportgyőzelem fő esélyesének. Nem véletlen, hogy a magyar bajnok a még nem teljesen gyógyult Nagy Lászlót is benevezte a rangadóra, de inkább csak erődemonstrációként, biztonsági tartalékként, mert a jobbátlövő, egyben a védelem oszlopa a kispadon foglalt helyet, annak is a végében. A helyén a Kielből igazolt, kissé öntörvényű német klasszis, Christian Zeitz kezdett, méghozzá remekül. Megmutatta, miként lehet tanácstalanná tenni a félelmetes kapust, Sterbik Árpádot, ami magyar kézilabdázóknak elvétve sikerül. A bakonyiak egyébként is uralták az első félidőt, végig vezettek – felütésként például 6-2-re –, és bár a hazaiak egy félőrült rohammal 8-8-ra egyenlítettek, a szünet 13-11-es vendégelőnnyel kezdődött.
Az azért kiderült, hogy a SEHA-ligában, szeptemberben elért 31-23-as győzelemnek ezúttal nincs különösebb jelentősége, a Balkánon, különösen Szkopjéban amúgy is számos sportági törvényt átírtak már. A lelátó megalkuvást nem ismerő fanatizmusa előbb-utóbb a pályára is rátelepszik, jobb esetben csak a hazaiakra, rosszabban a vetélytársra, legrosszabban a játékvezetőkre is. A vendéglátó szívélyességével kapcsolatban pedig örök emlék, hogy amikor a 2002-es BL-döntő után a ferencvárosi lányok megkérdezték, hol lehet zuhanyozni, azt a választ kapták: hát otthon, Budapesten.
Pedig izzadni éppen szombat este is kellett a bő keretében 16 légióst tömörítő Vardar ellen. A sérüléséből már felépült irányító, Lékai Máté is beszállt, mint minden hadra fogható erő, de a macedónok úgy tapadtak, mint a skandináv módra agyonvakszolt labda. Sterbik ráadásul a gólzsák Ilicet elbizonytalanította; a hazaiak 17-17-nél ismét egalizáltak, 18-17-re pedig első ízben vezettek. Kedvenc fegyverüket, a lerohanást többször alkalmazhatták, ami részben a rivális kritikája is, Ortega edző így az időkéréskor frappáns taktikai utasítást adott: nem szabad „könnyű gólokkal” segíteni a Vardart. Persze ezt mondani egyszerűbb, mint megvalósítani. A délszlávok 21-19-nél két góllal megléptek, de a Veszprém nagyobb nemzetközi rutinjának is köszönhetően 22-21-re fordított. Az infarktusos hajrában Mikler hetest védett, Ugalde labdát lopott, Ilic pedig büntetőből mattolta Sterbiket, így a Veszprém 24-23-ra diadalmaskodott.
A mérleg így továbbra is száz százalék, és a csoportelsőség is legalább 90.
Férfi-BL, 5. forduló: C csoport:
Vardar Szkopje – MKB-MVM Veszprém 23-24 (11-13)
A veszprémi gólszerzők: Ilic 7, Zeitz 4, Chema 4, Nilsson 3, Ugalde 3, Schuch 1, Sulic 1, Margus 1