Vasárnap rendezték Dunaújvárosban a 2. Jövő Bajnokai Összrégiós Versenyt Dunaújvárosban, amelyen az éppen egy éve útjára indított program 300 kis tinédzser versenyzőjét tesztelte a szövetség.
Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke hangsúlyozta: mindenki itt van, mindenki számot ad arról, egy év leforgása alatt mire vitte a program keretein belül. A számok mindenesetre imponálóak: tizenkét hónap alatt megduplázódott, ötezerről tízezerre nőtt a versenyszerűen úszók száma hazánkban, a további növekedésnek már az uszodák befogadóképessége szab határt.
„2015-től lesz nagykorú a program, az első év a mozgósításé volt, most a mennyiségi szemléletet felváltja a minőségi. Egymást követik a rangos hazai események, 2017 a budapesti ifjúsági világbajnokság, 2016 a hódmezővásárhelyi junior eb, 2017 a győri EYOF (Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál) éve, 2015-ben lesz Szingapúrban az ifjúsági vb és Bakuban az európai játékok, ahol az úszósportban az ifjúságiak versenyeznek. És persze jövőre ott van a kazanyi felnőtt vb is” – mutatott rá a MÚSZ elnöke, aki még hozzátette, hogy ezúttal is az az álma és elvárása, hogy a hazai eseményeken ne csak a megnyitón és a záróünnepségen játsszák el a himnuszt! A szövetség tényleg a jövő bajnokait keresi!
Kiss László szövetségi kapitány hangsúlyozta: egy hónap múlva kezdődik a dohai rövid pályás vb. S ezen már ott lesz a magyar csapatban a Jövő Bajnokai Programból kinőtt két szupertehetség, az egyaránt 13 éves Gyurinovics Fanni (Újpesti Torna Egylet) és a kőbányás Késely Ajna. Sokan Egerszegi Krisztina utódjaiként emlegetik őket, de egyelőre jobb, ha a realitás talaján maradunk. A realitás az, hogy ők ketten kikerüljenek az olimpiára, még ha nem is biztos, hogy megismétlik Egerszegi eredményeit.
Dohában rajthoz állnak a nancsingi ifjúsági olimpia magyar bajnokai – Szilágyi Liliána, Grátz Benjamin és Kenderesi Tamás –, továbbá berlini Európa-bajnokaink, Hosszú Katinka, Verrasztó Dávid, valamint Kapás Boglárka, Cseh László, Bernek Péter, Biczó Bence, Jakabos Zsuzsanna és a többi sztár. Jakabos Dunaújvároban elmondta, hogy minden bizonnyal 100, 200 és 400 m vegyesen lép rajtkőre Dohában.
A végleges csapatot a hét végén esedékes százhalombattai rövid pályás országos bajnokság után jelölik ki.
Először szólalt meg a nyilvánosság előtt Hargitay András, az új utánpótlás-szövetségi kapitány. A legendás úszó, aki a nyolcvanas évek második felében már volt felnőttszövetségi kapitány, felidézte az első, 1973-as úszó világbajnokságot.
„Akkor még annak is örültünk, hogy a felnőtteknek megrendezték ezt a versenyt, ma meg már szinte minden korosztálynak van vb-je, 50 és 25 méteres medencében. Nagyot változott a világ. Biztos benne, hogy ez a munka, amely a programunk keretében egy éve elkezdődött, eredményt fog hozni. Fantasztikus dolog egy versenyzőnek, egy magyar versenyzőnek világbajnokságon a saját hazájában képviselni – a saját hazáját. Sajnos, nekünk ez annak idején nem adatott meg ”
Csodálatos Fanni
Gyurinovics Fanni, az UTE alig 13 éves szuper tehetsége, aki egy nappal a forradalom ünnepe után, október 24-én ünnepelte a születésnapját, már három éve a korosztályos versenyek sztárja, a szakma árgus szemekkel figyeli a fejlődését. Amely gyakorlatilag töretlen, főleg, amióta a zseniális mester, Széles Sándor keze alá került, mintegy másfél esztendeje. Idén nyáron az egri serdülő országos bajnokságon az 50, 100 és 200 méteres gyorsúszásban, a 100 m mellen, továbbá a 200 és a 400 méteres vegyes úszásban ért el káprázatos eredményeket. Dohában talán a sprintszámokban, illetve 100 m mellen juthat szóhoz.
Gyurinovics Fanninak 50 m gyorson 26,66 mp az országos korosztályos csúcsa, 100 m gyorson Egerben három korosztály – a 13, a 14 és a 15 éves – országos rekordját adta át a múltnak 56,45 mp-cel, a 16 évesekét pedig beállította. 200 m gyorson rendelkezik relatíve a legjobb idővel, a 2:01,79 is három korcsoportban csúcs, és könnyen lehet – bár ilyesmit hivatalosan nem tartanak nyilván –, hogy a 13 éves korosztályban világcsúcs. A 200 m vegyesen elért 2:18,85-tel Egerszegi Krisztina 1986-os korcsoportos rekordját adta át a múltnak, 400 m vegyesen 4:54-et tud. Amióta Széles, a mellúszás tudora csiszolja Fannit, 100 m mellen 1:12.16-ot úszott, de most – bennfentesek szerint – akár 1:10 körüli időre is képes lehet. 50 m mellen Sztankovics Anna 13 és 14 éves korosztályra vonatkozó országos csúcsát döntötte meg 33.01 mp-cel.