„A weboldal egyfajta otthont kíván biztosítani annak a rengeteg szurkolónak, aki a világ minden tájáról töretlenül szorít Michaelnek a balesete óta” – írta közleményében Sabine Kehm, a 45 éves korábbi versenyző menedzsere, aki Schumacher egészségi állapotáról ugyanakkor nem számolt be. A honlapon a baleset óta csak a német expilóta családjának köszönetnyilvánítása volt olvasható.
Schumacher – aki 2012 végén vonult vissza véglegesen az F1-től – tavaly december 29-én szenvedett síbalesetet a franciaországi Méribelben, súlyos fejsérülése miatt kétszer meg kellett operálni. Mesterséges kómában tartották, és január végén kezdték el fokozatos felébresztését.
Kehm június 16-án jelentette be, hogy Schumacher már nincs kómában, és elhagyta a grenoble-i kórházat, majd a rehabilitáció szeptember 9-éig egy lausanne-i kórházban zajlott. Azóta a német versenyzőt otthonában gyógykezelik.
Schumacher pályafutása során 308 futamon vett részt – nála csak a brazil Rubens Barrichello állt többször rajthoz a száguldó cirkuszban –, s rekordnak számító 91 alkalommal diadalmaskodott. A vb-címek mellett csúcstartó a legtöbb első rajtkockát és a versenyben futott leggyorsabb kört tekintve, élen áll az összes szerzett pontok és a legtöbb, egy szezonban aratott győzelmek rangsorában is. Első világbajnoki címét 1994. november 13-án szerezte.