Az első félidőben a dunaújvárosiak valamivel veszélyesebben futballoztak, de komoly helyzetet egyik csapat sem tudott kidolgozni. A második játékrész derekán egy pontrúgást követően vezetést szerzett a hazai csapat, előnyét pedig magabiztosan őrizte. A Paks ennek ellenére az utolsó pillanatokban még kiharcolhatta volna a döntetlent, de Kiss lövése a lécen csattant. A Dunaújváros PASE a győzelemmel továbbra is százszázalékos a felújított Eszperantó úti stadionban, amelyben ez volt a harmadik bajnoki mérkőzése.
A Puskás Akadémia az első negyedórában több gólt is szerezhetett volna a vendégek védelmének és kapusának asszisztálása mellett, de egyik helyzetét sem sikerült kihasználnia. Az első játékrész közepén kiegyenlítettebbé vált a játék, mégis ekkor tudták megszerezni a vezetést a hazaiak Tischler Patrik fejesével. A Haladás az első 45 percben elvétve jutott csak el a hazai kapuig, komoly gólszerzési lehetősége nem volt. A fordulást követően nagyot esett a mérkőzés színvonala, többnyire mezőnyjáték zajlott. A Haladás elkeseredetten próbálkozott a gólszerzéssel, de a Puskás magabiztosan őrizte egygólos előnyét.
Az alsóházi rangadót a pécsiek kezdték jobban, ennek ellenére a vezetést egy szöglet után a Nyíregyháza szerezte meg. A vendég csapat tovább támadott, a hazaiaknak is voltak lehetőségeik, de a szünetig már nem esett több gól. A második félidőben a Pécs beszorította ellenfelét, viszont újra a Nyíregyháza talált be, a nyírségiek büntetőből növelték előnyüket. A második gól után felélénkült az addig inkább küzdelmes mérkőzés, s a hazai csapat végül az utolsó öt percben szerzett két találattal biztosította be megérdemelt győzelmét.
A Diósgyőr az elefántcsontparti Georges Griffiths duplájával nyert az MTK vendégeként 2–0-ra, Szivics Tomiszláv együttese ezzel 17 éves nyeretlenséget szakított meg: a diósgyőriek legutóbb 1997. szeptember 3-án hozták el a három pontot a kék-fehérektől.
A 60 percen keresztül emberhátrányban futballozó Lombard Pápa a 93. percben, tizenegyesből szerzett góljának köszönhetően játszott 1-1-es döntetlent a vendég Budapest Honvéddal, amely immár nyolc találkozó óta nyeretlen. Kiegyenlített játékot hozott az első félidő első 30 perce, majd a hazaiaktól az ellenfelével agresszívan viselkedő Waltnert kiállította a játékvezető, így a Honvéd magához ragadta a kezdeményezést, de a szünetig nem tudta gólra váltani az emberelőnyt. A folytatásban valamivel több mint tíz percre volt szüksége a fővárosi együttesnek ahhoz, hogy megszerezze a vezetést, majd sokáig sikerrel őrizte előnyét, a lefújás előtti pillanatokban azonban „véleményes” büntetőhöz jutott a Pápa, amely így végül egy pontot otthon tartott.
Lombard Pápa Termál FC-Budapest Honvéd 1-1 (0-0)
Pápa, 600 néző, v: Pintér
gólszerzők: Csizmadia (93., 11-esből), illetve Baráth (56.)
kiállítva: Waltner (32.)
sárga lap: Csilus (18.), Frizoni (45.), Szűcs (74.), illetve Hidi (34.), Godoy (41.), Czár (89.)
Pápa:
Szűcs - Tóth G., Csizmadia, Bogunovic, Frizoni - Csilus (Faggyas, a szünetben), Zulevs, Sluka (Király, 65.) - Waltner, Popin, Nagy T. (Benkő, 79.)
Honvéd:
Kemenes - Baráth, Ignjatovic, Kosnic, Vidovic - Godoy, Hidi, Vécsei - Prosser (Traoré, a szünetben), Youla (Czár, 78.), Holender (Job, 71.)
Dunaújváros PASE – MVM–Paks 1–0 (0–0)
Dunaújváros, 1200 néző, v.: Andó-Szabó
gólszerző: Nikházi (61.)
sárga lap: Lázár Zs. (57.), illetve Báló (31.), Vági (45.), Bartha (60.), Kecskés (62.)
Dunaújváros:
Nagy G. – Villám, Farkas V. (Szalai T., 50.), Sárközi, Csehi – Lázár Zs., Böőr, Nikházi – Orosz, Petneházi (Dodlek, 88.), Zsótér (Thiago, 68.)
Paks:
Molnár P. – Vági, Kovács G., Gévay, Báló – Kulcsár D. (Könyves, 67.), Tamási (Kesztyűs, 67.), Kecskés, Bartha, Bertus (Kiss T., 75.) – Haraszti
Puskás Akadémia FC – Szombathelyi Haladás 1–0 (1–0)
Felcsút, 704 néző, v.: Németh Á.
gólszerző: Tischler (35.)
sárga lap: Szakály D. (64.), illetve Kopúnek (77.), Zsirai (81.)
Puskás Akadémia:
Danilovic – Margitics, Kelic, Tar, Gohér – Szélesi, Polonkai – Denkovic (Sallai R., 61.), Szakály D. (Lorentz 67.), Harsányi (Hudák 89.) – Tischler
Haladás:
Mursits – Schimmer, Jagodics M., Dvorschák (Rocchi 75.), Zsirai – Kopúnek, Iszlai – Gaál B. (Nagy O. 59.), Jefremov (Halmosi 59.), Városi – Radó
Nyíregyháza Spartacus FC – PMFC-Matias 4–0 (1–0)
Nyíregyháza, 1559 néző, v.: Bognár
gólszerző: Szokol (26.), Pekár (67., 11-esből), Koller (88.), Pákolicz (93.)
sárga lap: Bajzát (57.), Szokol 69.) illetve Mohl (25.), Márkvárt (71.)
Nyíregyháza:
Balogh – Rubus, Szokol, Fodor, Jánvári – Abdouraman, Koller (Huszák 89.), – Kostic, Pákolicz, Pekár (Spitzmüller 90.) – Bajzát (Sándor 61.)
Pécs:
Gőcze – Nagy, Balogh (Lantos 27.), Causic, Mohl – Szatmári, Horváth (Pölöskey 61.), James, Uzoma – Márkvárt, Frőhlich (Kővári 73.)
MTK Budapest–Diósgyőri VTK 0–2 (0–2)
Bozsik Stadion, 500 néző, v.: Szabó Zs.
gólszerzők: Griffiths (8., 32.),
sárga lap: Torghelle (28.), Kanta J. (35.), Vukmir (75.), Jenner (82.), Thian (88.)
MTK:
Hegedüs – Poór, Kálnoki Kis, Vukmir, Hidvégi – Thian, Vass Á., Kanta J. – Vass P. (Horváth Zs., a szünetben), Torghelle, Hrepka (Bese, a szünetben)
Diósgyőr:
Antal – Okuka, Szalai V., Kádár, Husic – Gosztonyi (Bacsa, 58.), Egerszegi, Elek, Marjanovic (Jenner, 78.) – Takács T. (Grumic, 68.), Griffiths