A 84 éves brit üzletember elsősorban azért kritizálta a 2010 és 2013 között sorozatban négy vb-címet begyűjtött német pilótát, mert szerinte nem reagált megfelelően arra, hogy idén a Red Bull autói nem voltak eléggé versenyképesek.
Sebastian Vettel – aki a szezon végén a Ferrarihoz igazolt Alonso helyére – futamgyőzelem nélkül zárta az idényt, csapattársa, az ausztrál Daniel Ricciardo azonban háromszor is a dobogó legmagasabb fokára állt a Red Bull-lal. „Nagy szurkolója vagyok Sebastiannak, de a viselkedése kicsit csalódást keltő volt, mert legyőzöttként reagált, pedig nem az, és korábban a gondolkodásmódja sem volt ilyen” – írta Ecclestone.
A Forma–1 „ura” Vettel új csapatáról, a Ferrariról is ejtett néhány szót, kiemelve, hogy a maranellóiak „elvesztek valahol”, s szintén csalódást okoztak. „Az idény felére Alonso is eljutott oda, ahová Sebastian, ezért benne is csalódtam egy kicsit” – tette hozzá Ecclestone, aki hangsúlyozta, jót tett a szezonnak, hogy a világbajnok Mercedes-istálló engedte egymással versenyezni pilótáit, az egyéni vb-címet elhódító brit Lewis Hamiltont és a német Nico Rosberget, ellenkező esetben a brit üzletember szerint „pocsék” lett volna a Forma–1 idei éve.