Az ötkarikás eredmények megjósolásában igen sikeresnek számító sportszakember úgy kalkulál most közzétett elemzésében, hogy a medáltáblázat élén az Egyesült Államok végez majd 94 éremmel, a megoszlást illetően 40 arannyal, 28 ezüsttel és 26 bronzzal, a második a több érmet (97), de kevesebb aranyat nyerő Kína lesz (38, 30, 29), a harmadik pedig Oroszország (30, 26, 39).
A különféle statisztikákra, versenyeredményekre alapozott előrejelzés szerint Magyarország – Hollandia mögött és Kazahsztán előtt – úgy kerül a lista 13. helyére 19 éremmel, hogy sportolói 8 aranyat, 4 ezüstöt és 7 bronzot gyűjtenek Rio de Janeiróban.
Barra a 2012-es londoni játékok előtt egy évvel 16 medált, közte 5 aranyat jósolt a magyaroknak, akik azonban ennél jobban szerepeltek, s 8 aranyat, összesen 18 érmet nyertek.
A 2016-os Rio de Janeiró-i nyári olimpia és paralimpia szervezői 242 757 jelentkezést regisztráltak a 70 ezer önkénteshelyre. Az olimpiára 45 ezer, a paralimpiára 25 ezer önkéntest várnak.
A jelentkezési határidőt azért tolták ki egy hónappal, december 15-re, mert eredetileg kevesellték a regisztráltak számát. A szervezők bíztak benne, hogy legalább 300 ezren pályáznak a nem fizetős állásokra, de most beismerték, hogy a reményük túlzott volt.
Brazíliában nincs hagyománya az önkéntességnek, illetve a jótékonykodásnak, és sokan egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy ingyen dolgozzanak. Brazília mind a 26 államából, valamint további 192 országból érkezett jelentkezés. Külföldről legtöbben az Egyesült Államokból, Oroszországból, Kínából és Nagy-Britanniából pályáztak. A regisztrálók 55 százaléka nő. Az önkéntesek kiválasztása márciusban kezdődik.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kimutatása szerint a 2000-es sydneyi olimpián dolgozó 40 ezer önkéntes közel 60 millió dollár kiadástól kímélte meg az ausztrál rendezőket.
A szervezőbizottság és az olimpiai televíziós közvetítéseket koordináló testület kérésére a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elfogadta, hogy a 2016-os riói nyári játékokon minden versenynapon lesz majd délelőtti döntő.
Az IAAF közleménye szerint a szövetség szerdán határozott a másfél év múlva esedékes olimpia atlétikai versenyeinek programjáról, s minden napra beiktattak legalább egy finálét délelőttre. A sportági szövetség jelezte, hogy a két maratonfutó és három gyalogló szám mellett a női 10 000 m, a férfi és női 3000 m akadály, a férfi 400 m gát, a férfi- és női diszkosz, illetve a női kalapácsvetés került korai időpontra.
„A reggeli döntők biztosítják, hogy a maximális nézőszámra számíthat a sportág minden időzónában” – érvelt a döntés mellett Paul Hardy, az IAAF versenyekért felelős igazgatója.