Az MLSZ bejelentette, hogy kedden délután fél 5-től rendkívüli sajtótájékoztatót tart a budapesti Aranytíz Kultúrházban, ahol a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjával kapcsolatos fejleményekről számolnak be – olvasható az szövetség közleményében.
Ezek alapján úgy véljük, hogy Csányi Sándor bejelenti Dárdai Pál maradását, vagy utódja szerződtetését. Az utóbbi napokban több külföldi edző neve is megjelent a sajtóban.
A bejelentésen az MNO munkatársa is ott lesz, így olvasóink azonnal értesülhetnek a döntésről.
Az ősz folyamán kollégánk is megírta tippjeit.
Dárdai Pál az előzetes megállapodás szerint négy mérkőzés erejéig vállalta a szövetségi kapitányi tisztséget, saját döntéséből ingyen. A románok elleni idegenbeli bravúros döntetlent, majd a feröeri szintén idegenbeli győzelmet és a finnek hazai legyőzését követően a szurkolók mögé álltak és a szövetség is azt szeretné, ha ő folytatná a munkát. Ezen az oroszok elleni barátságos meccsen elszenvedett vereség sem változtatott.