Az eddigi tíz Eb eredményei alapján Magyarország egy arany és három bronzérmével harmadik az örökrangsorban. Ennek alapján logikus, ha a vasárnapi rajt előtt a vágyak a dobogóig merészkednek. Mint ahogyan az is, hogy ez nem konkrét cél, hiszen egyrészt Görbicz Anita kismama szerepe miatt nem tagja a keretnek, másrészt a mi águnkra sodródtak a norvégok és a dánok is, azaz az Eb-história két legsikeresebb nemzete – az eddigi tíz bajnoki címből nyolcat ők kettesben jegyeznek –, de már előtte, a csoportban le kellene gyűrni az oroszokat, a spanyolokat és a lengyeleket is.
Mindennek ismeretében érthető, ha Németh András szövetségi kapitány a szerdai sajtótájékoztatón is úgy fogalmazott: a legfontosabb, hogy mindhárom magyarországi helyszínen játszhassunk. Azaz a győri első körből a debreceni középdöntőn át a budapesti végjátékba érkezzen a csapat, ám nem árt tudni, hogy a Papp László Budapest Sportarénában az 5–6. helyért is zajlik majd mérkőzés.
E tény figyelembevételével rögzítették a válogatott keret elé tűzött jutalmakat is: az első hely 50, a második 30, a harmadik 24, a negyedik 20, az ötödik 15, a hatodik 8 millió forintot ér. Legalábbis pénzre, nem is apróra váltva, mert természetesen vannak egyéb hozadékok is. Így például az aranyérmes közvetlenül kijut a jövő évi dániai vb-re és a 2016-os riói olimpiára, de a két további dobogós is gyakorlatilag biztos résztvevője a 2016. tavaszi ötkarikás selejtezőnek.
Mivel csapatunk a legutóbbi kontinenstornán, 2012-ben, Szerbiában, valamint a 2004-es hazai rendezés alkalmával is bronzérmesként zárt, viszonyítási alapnak ezt is, azt is tekinthetnénk, mint ahogyan erre Vetési Iván szövetségi elnök is utalt: „Úgy vélem, csapatunk be tudja bizonyítani, hogy két évvel ezelőtt megérdemelten lett Eb-bronzérmes, és továbbra is a kontinens legjobbjai közé tartozik.”
A vasárnapi rajt előtt még két komoly teendő akad: a lányoknak a franciák elleni, csütörtöki, győri tesztmérkőzés, Németh Andrásnak pedig a még 18 főt számláló keret 16-osra szűkítése. Aztán jöhetnek az oroszok, immár tétre, befutóra.