Ideje 200 méter gyorson 1:51.18 perc, amely országos csúcs, és egyetlen századdal gyengébb az eddigi világrekordnál, amelyet megdöntött a Hosszú előtt világbajnokként célba csapó svéd Sarah Sjöström (1:50.78 p). A magyar versenyző mostanáig élő csúcsa 1:51.41 perc volt, és idén nyáron, augusztus 27-én éppen Dohában, a rövidpályás világkupa-sorozat katari állomásán úszta.
Hosszú Katinka parádésan kezdett, ötvennél, száznál és százötven méternél is az élen haladt, Sjöström azonban még újítani tudott, befogta, majd meg is előzte őt. A magyar versenyző így nyolc éremmel (4, 3, 1) fejezte be dohai szereplését, és a világbajnokság legeredményesebb női résztvevője lett. A döntő másik magyarja, Verrasztó Evelyn a nyolcadik helyen végzett 1:55.07-tel.
„Hihetetlenül boldog vagyok, hogy végül nyolc éremmel zártam! Egyéni csúcsot úsztam kétszázon, nem nyertem ugyan, ám emiatt nem vagyok bánatos. Sarah ma nagyon jó volt, gratulálok neki” – összegzett Hosszú Katinka a magyar szövetség Facebook-oldalán.
Hozzáfűzte, hogy talán az utolsó fordulónál a kelleténél hamarabb jött föl a víz alól. „Nem delfineztem annyit, mint amennyit kellett volna, de nagyon nem emlékszem az egészre. Mentem, ahogy tudtam, különösebben fáradtnak sem éreztem magam – ellentétben délelőttel –, ez ma ezüsthöz volt elég – mondta. – Nagyon-nagyon jól sikerült ez az év, bár sokan gondolták azt, hogy 2013-at nem lehet felülmúlni. Nos, nem tudom, hogy melyik volt a jobb, de azt kívánom magamnak, hogy a következő kettő is legyen ilyen jó, és akkor maximálisan elégedett leszek!”
Verrasztó Evelyn így látta döntős szereplését: „Leúsztam, mivel én is kezdek beteg lenni, ennél jobbat aligha várhattam magamtól. Ez a verseny azért volt fontos, mert végre megint döntőket úsztam egy világbajnokságon, négyből négyet, ami jelzi, az új út, amin elindultam, jó. Biztos vagyok benne, hogy még jobb lesz a folytatás.”
A katari vb egyik legeredményesebb versenyzője a hátúszás legrövidebb távján saját korábbi országos rekordját javította meg. A régi csúcs 26.10 másodperc volt, amelyet idén augusztus 31-én állított fel a világkupa-sorozat dubaji állomásán.
Ez volt a rövidpályás világbajnokságok történetének 25. magyar medálja. „Tök jó az ötven, azt sem érzem, hogy úsztam – nyilatkozta lelkendezve a magyar szövetség Facebook-oldalán. – Beérés után majdnem ráfordultam egy újabb hosszra, annyira hozzászoktam a százas-kétszázas számokhoz. Amúgy szerintem elég jól ment, a forduló nagyon sokat számított, ott hoztam igazán a többieken. Nagyon boldog vagyok, ötvenen vb-érmet nyerni, az szerintem nagyon király!”