Az év női úszójának választott, a vb szerdai nyitónapján – 200 méter pillangón és 400 méter vegyesen – két ezüstérmet szerző magyar versenyző a szerdai előfutamban 55,70 másodperces világbajnoki csúccsal lépett tovább, majd aznap délután 56,65-tel biztosította helyét a fináléban.
A nyolcas döntőben 75 méterig együtt tempózott az ausztrál Emily Seebohmmal és az ukrán Darina Zevinával, az utolsó fordulóhoz azonban már elsőként érkezett, majd a negyedik 25 méteren látványosan elhúzott közvetlen riválisaitól.
Hosszú – aki a normál medence mellett most már rövidpályán is háromszoros világbajnok – a japán Szakai Siho 2009-ben Berlinben úszott 55,23-as világrekordját döntötte meg. „Azért ezt odatettem szépen! Na, most elképesztően jól érzem magam” – lelkendezett a 100 méter vegyes elődöntője és a 800 méter gyors előtt, mint a szövetség Facebook-oldalán olvasható.
Verrasztó Dávid a 25 méteres medencében 400 méter vegyesen kétszeres Európa-bajnok, 2012-ben világbajnoki harmadik. A táv elején az ötödik-hatodik helyen tempózott, a mellúszás közben viszont már volt második is, végül két japán riválisa mögött végzett harmadikként.
A délelőtti előfutamban 4:02,97 perccel vívta ki a jogot, hogy ott legyen a délutáni nyolcas fináléban, ahol 4:01,82 perces eredménnyel szerezte meg a bronzérmet. A japán Szeto Daija 3:56,33 perccel nyert, Hagino Koszuke 4:01,17-tel lett második. Verrasztó a negyedik helyezett dél-afrikai Sebastien Rousseau-t 18 századmásodperccel előzte meg.
„Végül is nem volt rossz, a hát-mell jól sikerült, akkor már páran feladták” – idézte a bronzérmest a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldala. Hozzátette, ilyen jó időt még nem úszott, ez nagypályán 4:11 decemberben, „az remek szerintem”. Elmondta, hogy a végén lehetett volna kicsit keményebb, de talán nem hitt eléggé a második helyben, pedig Hagino Kószukét most megfoghatta volna.
Az elődöntő első futamában Verrasztó Evelyn próbálkozhatott a finálés szereplés kiharcolásával, s 59,11 másodperces eredménye – amely jobb volt, mint amit a délelőtti előfutamban úszott – erre esélyt adott. Saját mezőnyében negyedikként végzett, a második elődöntős nyolcasból pedig utóbb négyen előzték meg, így éppen befért a döntőbe.
Hosszú Katinka a 800 gyors előtt biztonsági úszással lépett tovább. Futamában 57,89 másodperces eredményével első lett, de az első nyolcasból a brit Siobhan-Marie O’Connor ezúttal gyorsabbnak bizonyult nála.
Kapás Boglárka a negyedik, Hosszú Katinka pedig a kilencedik helyen végzett 800 méter gyorson. Kapás a délelőtti programban szerepelt, amelyben a nevezési idők alapján a lassabb futamokat bonyolították le ezen a távon. 8:16,32 perces idejével akkor a leggyorsabbnak bizonyult, és este a legerősebb futamból is csak hárman előzték meg őt. Utóbbiban úszott Hosszú Katinka.
A hétfőn a világ legjobbjának választott magyar úszó 400 méterig tartotta a lépést az élbollyal, akkor negyedik volt a világcsúcstartó és később győztes spanyol Mireia Belmonte García, valamint a brit Jazmin Carlin és a holland Sharon van Rouwendaal mögött. Később még egy ellenfele megelőzte őt, és 8:20,71 perces eredményénél négyen még a délelőtti mezőnyből is jobbat értek el. A Dohában már a harmadik vb-elsőségét begyűjtő Belmonte García 8:03,41 perccel, magabiztosan végzett az élen.