A 2014-es Szocsi olimpiai hetedik helyezett alpesi sízője a Molcsapat.hu-nak beszélt céljairól idénykezdetről. Miklós Edit azt mondta, hogy a szezon eleje sosem egyszerű, nehéz újra szokni a versenyzést, hiszen márciustól novemberig nem vesznek részt viadalokon.
A magyar síelő szerint idén sokkal jobban sikerült a felkészülése, a szezont is jobban kezdte, mint tavaly, amikor nem sikerült az első harminc közé kerülnie, most viszont huszonötödik lett Lake Louise-ban, ezzel először végzett pontszerző helyen az idényben. Miklós Edit arról is beszélt, hogy jó erőben érzi magát, ezért bízik benne, hogy a tavalyinál is jobb idénye lesz, a legjobb formáját a februári világbajnokságra időzítik. Hozzátette: év közben Svájcban készült a versenyekre, ahol kétszer tíz napon át a svájci férfiválogatottal edzett, később Németországban, legutóbb pedig Ausztriában gyakorolt.
A síző reméli, hogy a világkupa-sorozatban minél több pontot szerezhet, a célja az első tíz-tizenöt közé kerülni minden versenyen, bízik benne, hogy legalább egyszer dobogóra is állhat majd. A februári világbajnokságon pedig az első hat között szeretne végezni. Az erdélyi származású Miklós Edit kijelentette, hogy az utóbbi hetekben jelentősen bővül a szponzori köre, így most már a MOL is támogatja a szereplését. Hangsúlyozta, hogy az újabb támogatásoknak köszönhetően a korábbiaknál is biztosabb és profibb a háttere.
Elmondta, hogy a nyugodtabb körülményeknek köszönhetően több edzőtáborba is el tudott utazni. Idén új felszerelést használ a versenyek során Miklós Edit, aki az új eszközökről azt mondta, hogy az új léceknek is köszönhetően még magabiztosabb lehet a viadalokon. A síelő örült neki, hogy a magyar szövetség őt választotta az év legjobb síelőjének, ráadásul harmadik alkalommal. Miklós Edit bízik benne, hogy a jövőben más fiatal versenyzők is érhetnek el nagy sikereket és elnyerhetik ezt a titulust.