Mocsai Lajost szerdán nevezték ki a Testnevelési Egyetem rektorává, csütörtökön pedig már a Sportcsillagok Gáláján adta át a legjobb szövetségi kapitányoknak járó díjakat. A kiváló kézilabdás szakember nagy lehetőségnek tartja, hogy a sport kiemelt ágazatként stratégiai egyetemet kapott. Olyan fiatalokat várnak az intézménybe, akik hosszú éveket készülnek arra, hogy ott tanuljanak, a tanári karnak pedig azokat az értékeket kell képviselnie, amelyek a TF számára mindig is prioritást jelentettek. „Az értékek és a hagyomány megőrzésére most is olyan tantestületünk, közösségünk van, amely képes arra, hogy megújuljon, illetve kiegészülhetünk a következő két évben közel ötven olyan státussal, amely hazai és nemzetközi klasszist képvisel a saját sportágában. Ez óriási lehetőség.”
A rektor a körülményekről, lehetőségekről is beszélt. „A következő két-három évben lehetőséget kapunk egy új egyetem fölépülésére, amelynek az alapvető motívuma a tanárképzés, az edzőképzés, a magyar sportért való felelősségvállalás, a szakmai tudás mentén való teljesítménynövelés, a sportmenedzsment, a sportkommunikáció és például a rekreáció, a wellness. Ezek mögé olyan egyetemet fogunk felépíteni, ahol a gyakorlati emberek, edzők, tanárok kérését a módszertan, a tudományos kutatómunka ott helyben alá tudja támasztani.”
Mindez a tervek szerint új helyszínen valósulhat meg, de még nincs végleges döntés ezzel kapcsolatban. „Zöldmezős beruházást tervezünk, kettő van jelen pillanatban górcső alatt. Húsz hektár kell ahhoz, hogy eleget tudjunk tenni a nemzetközi edzőképzés óriási érdeklődésének mind az olimpiai, mind a nem olimpiai sportágakban” – mondta Mocsai Lajos a Mai helyzetben. Cél az is, hogy több külföldi hallgatót csábítson Budapestre az egyetem; ők eltűntek, mert a Semmelweis Egyetem Sporttudományi Kara elveszítette azt a márkaértéket, amelyet a TF korábban képviselt. Egyebek között az Arab-öböl országaiból is mutatkozik érdeklődés ezzel kapcsolatban.