A hazai szövetség (MKSZ) közleményben emlékeztetett arra, hogy a dán sajtóban, majd a magyar médiumokban is megjelentek olyan információk, melyek szerint a debreceni találkozó után Sandra Toftot, a dánok kapusát, miközben a kispadon ült, a szurkolók leköpdösték. Az Eb szervezőbizottsága az MKSZ megbízásából megvizsgálta az esetet, és kiderült, hogy semmiféle incidens nem történt a kispadoknál – olvasható a tájékoztatásban.
Az MKSZ és a szervezőbizottság jelzi, hogy a kispadok mögötti szurkolói zóna a cserejátékosoktól túl messze, mintegy nyolc méterre kezdődik, ráadásul a kispad nagy része mögött a statisztikai asztal található. A közleményből az is kiderül, hogy a dánok semmiféle panaszt nem jeleztek sem a zsűrinek, sem az Európai Kézilabda Szövetségnek (EHF), sem a szervezőknek, sem csapatkísérőjüknek.
Az MKSZ szerint a norvég csapat sem tud semmi olyantól, amitől tartana.
A magyarok ma este 20.30-kor mérkőznek a norvégokkal.
A középdöntő I. csoportjának állása:
1. (és már elődöntős) Norvégia 8 pont
2. Dánia 5
3. Spanyolország 4 (102-99)
4. Magyarország 4 (95-92)
5. Románia 3
6. Lengyelország 0
A mai utolsó forduló programja:
Lengyelország – Románia 16.00
Spanyolország – Dánia 18.15
Magyarország – Norvégia 20.30