A világranglista tizennyolcadik helyén álló Póta Georgina első mérkőzésén 45 perc alatt kerekedett felül a mezőny másik európai születésű játékosán, aki egy hellyel szorul mögé az ITTF rangsorán. Kettejük párharca így már 2-2-re áll.
Honfitársunkra a szombati negyeddöntőben egy csak papíron európai versenyző, a portugálok Kínából honosított asztaliteniszezője, Yu Fu vár. A nemzetközi szövetség adatbankja alapján eddig mindössze egyszer találkoztak egymással: a tavalyi, schwechati Európa-bajnokság első fordulójában a későbbi bronzérmes Yu Fu nyert, mindenesetre jelenleg a világranglistán Póta mögött áll, huszadik, ami azt támasztja alá, hogy kétszeres Európa-bajnokunk egyáltalán nem esélytelen ellene.
Női egyes, 1. forduló (nyolcaddöntő):
Póta Georgina – Elizabeta Samara (román) 4-2 (6, 8, –10, –6, 10, 9)
Yu Fu (portugál) – Shan Xiaona (német) 4-3 (–10, 9, 9, –5, 6, –7, 5)
A finálé egyéni küzdelmeiben a férfiaknál és a nőknél is tizenhat játékos áll asztalhoz, a WT sorozat versenyein elért pontszámok alapján lehetett részvételi jogot szerezni, s Póta tizedik lett a nők rangsorában. A Berlinben légióskodó magyar játékos pályafutása során először szerepelhet a döntőben. A magyarok közül korábban Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina és Pergel Szandra (utóbbi 2012-ben 32 fős mezőny tagjaként) vívta ki a részvétel jogát.
A döntő első helyezettje 100 ezer dollárral gazdagodik, a második 60 ezret kap, a harmadikak jutalma 30 ezer, a negyeddöntősöké 15 ezer, a nyolcaddöntősöké 8 ezer dollár. Így Pótának tizenötezer dollár már zsebben van, s nagyon megérdemli!