A 2015. december 5–20. között Dániában rendezendő női kézilabda-világbajnokságnak eddig öt résztvevője biztos: a házigazda, a címvédő Brazília, valamint az afrikai kontinenstorna három dobogósa, Angola, Kongó és Tunézia. A hatodik induló vasárnap estére meglesz: az Eb budapesti döntőjének győztese, Norvégia vagy Spanyolország.
Földrészünket kilenc további válogatott képviselheti a vb-n Dániában – a huszonnégyes mezőny fele így egy híján európai együttes lesz –, ezek a kvóták jövő júniusban kilenc oda-visszavágós párharcban kelnek el. A sorsolást – amelyre vasárnap kora délután kerítettek sort a Papp László Budapest Sportarénában – automatikus kiemelés előzte meg: az első kalapba került az Eb első tizenegy helyezettje (kivéve a dánokat és a majdani Európa-bajnokot), így Magyarország is, a másodikba a 12–16. helyen zárt Szlovákia, Oroszország, Ukrajna, Horvátország és Szerbia, valamint a négy előselejtező torna győztese, Ausztria, Csehország, Izland és Szlovénia. Mivel a lehetséges riválisok erejük szerint roppant széles skálán mozogtak, fontos szerep hárult a szerencsére is.
Fortuna pedig mellénk állt, hiszen végül Ausztriát juttatta ellenfélül. Ennél kedvezőbb verzió talán már csak Szlovákia lett volna, de végképp ne panaszkodjunk; különösen ne úgy, hogy a második mérkőzést rendezhetjük hazánkban. Természetesen megengedhetetlen, hogy bármi is ezen múljon, még akkor is, ha a dánok által az Eb-n alkalmazott hét mezőnyjátékossal végrehajtott támadást az osztrákok is előszeretettel vetik be. Így tettek a két csapat legutóbbi találkozásakor, októberben Szigetszentmiklóson is, ahol akkor 36–23-as magyar győzelem született. Ausztria ellenfélként azért is ideális, mert a magyar szurkolók számára nem jelent különösebb anyagi megterhelést az utazás – ha csak nem, mondjuk, Tirolban rendezik az első találkozót.
A további párosításokat elnézve sokkal keményebb csaták várhatók a német–orosz, a szerb–román, a horvát–svéd és az ukrán–lengyel fronton, ami számunkra azért is előnyös, mert jelentősen rostálja a vb-mezőnyt.
A SELEJTEZŐK PÁROSÍTÁSA
Franciaország–Szlovénia
Németország–Oroszország
Szerbia–Románia
Hollandia–Csehország
Ukrajna–Lengyelország
Montenegró–Izland
Ausztria–MAGYARORSZÁG
Norvégia vagy Spanyolország–Szlovákia
Horvátország–Svédország