Váratlan magyar eredmény az úszó-vb-n

Az első helyen jutott tovább három magyar is az úszók dohai rövidpályás világbajnokságának harmadik napján.

TK
2014. 12. 05. 12:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 21 tagú magyar csapatból 13-an szálltak vízbe a pénteki selejtezőkben, és közülük Bernek nyújtotta a legváratlanabb és legkellemesebb meglepetést: a 400 méteres gyorsúszás nyolcvan indulója közül úgy végzett az élen, hogy hatalmasat javított az eddigi hazai rekordon. Kis Gergő 2007. december 13-án a debreceni Európa-bajnokságon ért célba 3:39,52 perc alatt, ezt javította most Bernek 3:37,34-re. Nem jutott a délutáni döntőbe Gyurta Gergely, aki a 28. lett (3:45,07).

A 100-at szerdán kihagyó Gyurta Dániel, a 200 méteres mellúszás olimpiai, világ- és Európa-bajnoka kedvenc távján elsöprő lendülettel úszott, és 2:03,64 perccel a legjobb időt érte el, egyedüliként kerülve az 55 tagú mezőnyben 2:04-en belülre. A tavaly junior vb-ezüstérmes Horváth Dániel is helytállt, 13. lett (2:07,50).

Nem adta alább a délelőtti első helynél Hosszú Katinka sem. A Dohában eddig 100 méter háton aranyérmet, 200 méter pillangón és 400 méter vegyesen ezüstöt szerző magyar kiválóság a pénteki előfutamokban 200 méter háton csapott a célba 2:02,69-es nagyszerű idővel és a legjobbat megillető 4-es pályán indulhat a döntőben. Hosszú és Verrasztó Evelyn is ott lesz a 100 méter vegyes délutáni fináléjában. Verrasztó 200 méter háton is volt nevezve, de a pénteki selejtezőtől visszalépett, így pihenten várhatja a legrövidebb vegyes szám döntőjét.

Hasonló megfontolások vezérelhették Hosszút is, aki pénteki – eleve sűrített – programjából végül kihagyta a 400 méteres gyorsúszást. Ennek a számnak így is volt magyar szereplője: Kapás Boglárka nyolcadikként (4:02,30) beküzdötte magát a délutáni döntőbe.

Kiszorult viszont a nyolcas fináléból 200 méter vegyesen a 400-on csütörtökön bronzérmes Verrasztó Dávid, aki ezúttal a 10. időt úszta (1:55,55), neki 56 század hiányzott a továbbjutáshoz. Grátz Benjáminnak (1:58.18) a 21. hely jutott összesítésben.

A délutáni elődöntős-döntős programban hasonlóképpen nem jut szerephez 50 méter háton Földházi Dávid (24,25 másodperc, 26. hely) és Balog Gábor (24,49; 33.), 50 méter pillangón Holoda Péter (23,95; 43.) és Kenderesi Tamás (24,54; 57.), 100 méter mellen pedig Gyurinovics Fanni (1:09,27; 37.). Utóbbi azonban egyéni legjobbján három másodpercet javítva a 13 és a 14 éves korosztályban is megdöntötte az országos csúcsot, mint valamennyi eddigi dohai úszása alkalmával. „Be akartam menni 1:10 alá, ami bejött, és ez nagyon jó” – mondta a pöttöm lány mosolyogva. „Eddig sikerült javítani a legjobb eredményeimen, és ez is nagyon jó ” Aztán némi unszolásra még annyit mondott: „hát igen, nekem bejön ez a vébé. Nagyon élvezem!”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.