Tavaly július 30-án a skótok majdnem kiugrottak a szoknyájukból, amikor meglátták a The Times aznapi számát. Abban ugyanis Usain Bolt meglehetősen sarkos véleményt fogalmazott meg a már egy hete zajló glasgow-i nemzetközösségi játékokról. A cikk szerint a jamaicai csodafutó azt találta mondani, hogy úgy sz r, ahogy van.
Meglehet persze, hogy amikor a sportolói faluban Katie Gibbons, a konzervatív brit lap újságírónője odalépett a zuhogó esőben az őt szállító autóra várakozó hatszoros olimpiai bajnokhoz, csak rossz passzban kapta el. Bolt gyorsan kapcsolt is, hogy az ilyen kifakadás nem tesz jót az imázsának: a Twitteren azonnal cáfolta, hogy becsmérlő szavak hagyták volna el a száját, mi több, sietett leszögezni, milyen fantasztikus a hangulat az egykori brit gyarmatbirodalmi országok seregszemléjén A földkerekség leggyorsabb embere amúgy Glasgow-ban lábsérülése után, még a formába hozás időszakában csak váltóban futott, így csupán egy aranya lett, de mondani sem kell, körülötte forgott a világ. Ő pedig nézett nagyokat, amikor a sajtótájékoztatón olyanokat kérdeztek tőle, hogy mi a véleménye a skótok függetlenségi törekvéseiről és az izraeli–palesztin konfliktusról.
Ezek a történetek mindenesetre arra tökéletesen jók voltak, hogy ráirányítsák a figyelmet az olimpián túli multisportrendezvényekre. Ezek közül éppen az 1930-ban a kanadai Hamiltonban még brit birodalmi játékokként életre hívott nemzetközösségi játékok tekint vissza az egyik legnagyobb múltra. A nyitányon még csak tizenegy ország mintegy négyszáz versenyzője mérette meg magát hat sportágban, tavaly Glasgow-ban viszont már 71 ország közel ötezer sportolója indult. Az előző, 2010-ben Újdelhiben rendezett találkozón a versenyzői létszám pedig a hatezret is meghaladta.
A temérdek multisportrendezvény között a teljesség igénye nélkül említhetjük az egyetemi és főiskolai sportolók univerziádéját vagy éppen a jellemzően nem olimpiai sportágak világjátékát, de ezúttal a területi alapokon szerveződőket vesszük górcső alá, és erre jó okunk van. A kontinensek közül ugyanis utolsóként eszmélve idén végre Európa is tető alá hozza a maga „miniolimpiáját”. Június 12. és 28. között Bakuban rendezik meg az első európai játékokat, amelyen 27 sportágban 253 aranyéremért hozzávetőleg hatezer versenyző száll harcba. A részt vevő ötven országnál több nem is lehetne, az Európai Olimpiai Bizottságnak (EOC) éppen ennyi tagállama van.
Nem állíthatjuk, hogy az EOC az ismeretlenbe ugrik fejest, hiszen 1991 óta kétévente megrendezi az európai ifjúsági olimpiai fesztivált (EYOF), és ennek 1993 óta a téli változata is létezik. Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy mindkettő egyértelmű sikertörténet. A nyári játékokon kilenc sportágban (atlétika, kerékpározás, torna, cselgáncs, úszás, tenisz, kosárlabda, kézilabda, röplabda) 3000-3200, a télieken nyolcban (alpesi sí, biatlon, gyorskorcsolya, jégkorong, műkorcsolya, sífutás, síugrás, hódeszka) rendre 1600-1800 ifjúsági sportoló vesz részt. A 2017-es nyári EYOF-nak éppen mi leszünk a házigazdái, Győrbe visszük, ahol már gőzerővel dolgozik a szervezőbizottság. Nem mellékes, hogy az EOC tavalyi közgyűlésén sikerült keresztülvinnünk az alapszabály módosítását, és e szerint két év múlva először a kajak-kenu is a versenyprogram része lesz.
Az európai játékokat illetően ez nem is volt kérdés. Itt a program a következőképpen néz ki: asztalitenisz, atlétika, birkózás, cselgáncs, íjászat, kajak-kenu, kerékpársport (országúti, hegyi, BMX), kosárlabda, ökölvívás, sportlövészet, úszás, szinkronúszás, műugrás, röplabda (strandröplabda), taekwondo, tollaslabda, torna, ritmikus gimnasztika, gumiasztal, triatlon, vívás, vízilabda, valamint öt nem olimpiai sportág: aerobik, sportakrobatika, strandlabdarúgás, karate, szambó. Meg kell említeni, hogy, integrálva őket a mezőnybe, a paralimpiára készülő látássérült dzsúdósoknak külön versenyt rendeznek.
A kínálat impozáns, ám több sebből vérzik. Kezdve azzal, hogy az Európai Atlétikai Szövetséggel nem sikerült zöld ágra vergődni, így a vadonatúj, 65 ezer fős nemzeti stadionban majd a kontinens harmadik vonala (!) fut, ugrik, és hajigálja a kalapácsot. S borítékolhatóan az andorrai, luxemburgi, máltai, de még az osztrák és a szlovák atléták sem hozzák majd tűzbe a közönséget. Szerencse, hogy a házigazdák is az Európa-liga második osztályában érintettek – az elit a szuperligában versenyez –, így teljes érdektelenségbe talán nem fullad a mindössze kétnapos program; csak csapatversenyben hirdetnek végeredményt. A mindenkori olimpiák másik csúcspontját képező úszóversenyek sem a kontinens legjobbjainak randevúját hozzák, a férfiaknál 18, a nőknél 16 év az indulók felső korhatára. Miként vízilabdában is utánpótlástornát rendeznek. Derék dolog, hogy teret adnak az utánpótlásnak, de talán ezúttal nem erre lenne igény a nagyközönség részéről.
Ugyanakkor sportlövészetben garantált a nívó, olimpiai kvótákat is osztanak, a cselgáncsverseny a legfrissebb hírek szerint a kvalifikációs sorozat állomása lesz, és kajak-kenuban szintúgy ott lesz a krém – válogatottunk is az első vonallal képviselteti magát –, hatalmas tehát a kontraszt. Az azeriek birkózásban, ökölvívásban a világelitbe tartoznak, ezeken a versenyeken biztosra várható a telt ház, kérdés viszont, hogy milyenek lesznek a mezőnyök. Nagy talány a torna és a vívás is. Másfél évvel vagyunk az olimpia előtt, s például vívásban a kvótához versenyek sokaságán kell helytállni, így itt célravezetőbb inkább a második vonalat kiküldeni Bakuba.
Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy rengetegen fogalmazzák meg kételyeiket az európai játékokkal kapcsolatban, hangsúlyozva azt, hogy szakmailag nehéz lesz levonni a tanulságokat. Kétségkívül az öszszesített éremtáblázat is csak egy hatalmas katyvaszról ad majd torzképet. (Megjegyzendő, hogy amikor az Európai Olimpiai Bizottság döntött a játékok megrendezéséről és az irányelvekről, a németek kézzel-lábbal tiltakoztak, mindhiába.)
Az viszont egészen biztos, hogy a létesítményekkel nem lesz gond. Baku bejelentkezett a 2020-as nyári olimpia rendezésére, és hogy jó képet alakítson ki magáról, idejekorán nekifogott az építkezéseknek. Az új nemzeti stadionról már szóltunk, de ennél is impozánsabb a 2012 áprilisában átadott Kristálycsarnok, amely viszont nem a 2013-ban elbukott ötkarikás pályázathoz köthető. Hanem ahhoz, hogy a 2011-es eurovíziós dalfesztivált Düsseldorfban nem kis meglepetésre egy azerbajdzsáni duó, Ell és Nikki nyerte meg a Running Scared című számával, így a 2012-es eseménynek automatikusan az azeriek lettek a házigazdái. És erre kilenc hónap alatt átszámítva mintegy 35 milliárd forintból felhúztak egy 25 ezer fő befogadóképességű csarnokot. Amely építészeti remekmű, a reflektorok fényében gigantikus, csillogó-villogó kristály benyomását kelti.
Olyan nagy, hogy részekre osztva egy időben az ökölvívás, a taekwondo és a röplabda versenyeit is lebonyolíthatják benne. Az EOC úgy látta, eljött az idő, hogy Ázsia, Amerika és Afrika után Európának is legyen végre egy nagy multisportrendezvénye, Baku pedig jobb híján beérte a miniolimpiával, és a felek egymás tenyerébe csaptak.
Ázsia jóval előbb kapcsolt. Már 1913 és 1934 között megtartottak tíz távol-keleti játékokat, amelyeken Kína, Japán és a Fülöp-szigetek sportolói mérték össze erejüket – a kilencedikre még India, a tizedikre Holland Kelet-India, a mai Indonézia is beszállt –, és igazságosan, váltakozva rendezték meg. Az idillnek aztán Mandzsúria japán megszállása, a második kínai–japán háború véget vetett. 1951-ben Újdelhiben azonban beindultak az ázsiai játékok, 1954-ben Manila volt a második házigazdája, és azóta négyévente jön a következő. Legutóbb tavaly Dél-Koreában, Incshonban 45 ország 9500 sportolója vetélkedett, a versenyzői létszám tehát alig maradt el az olimpiák 10 500 fős limitjétől.
Ám amíg 2012-ben a londoni ötkarikás játékokon 302 aranyérmet osztottak ki 26 sportágban, a XVII. ázsiai játékokon a részt vevő 45 ország reprezentánsai 439 aranyat célozhattak meg 36 sportágban. Itt azért volt tülekedés a rendezésért, Incshon éppen Újdelhi elől happolta el, és valóban egy nem is olyan kicsi ázsiai „olimpiát” rendezett, kabalafigurákkal, fáklyafutással, lánggyújtással, ahogy kell. Az éremtáblán Kína, a Koreai Köztársaság és Japán foglalta el az első három helyet, a versenyeken pedig nem kevesebb, mint 14 világcsúcs született, zömében súlyemelésben, de sportlövészetben és íjászatban is dőltek meg rekordok. Ám máshol sem érhette szó a ház elejét.
Érdekesség, hogy az első pánamerikai játékokat is 1951-ben rendezték Buenos Airesben; legutóbb, 2011-ben a mexikói Guadalajara volt a házigazda, idén pedig júliusban Toronto várja 41 ország valamivel több, mint hatezer versenyzőjét. Az étlap itt is bőséges 36 sportág 364 versenyszámával. Az afrikai játékok kevésbé ismert, pedig ebből is megvolt már tíz, és szóljunk a csendes-óceáni játékokról is, ebből ebben az évben már a tizenötödikre kerül sor Pápua Új-Guineában, Port Moresbyben. Gyanítjuk, meglepő információval szolgálunk: a földgolyó átellenes végében Új-Kaledónia az első számú sportnagyhatalom, megelőzve Francia Polinéziát és Fidzsit. S hogy hol van Ausztrália és Új-Zéland? Idén először jelennek meg a játékokon, de csak vitorlázásban, hétfős rögbiben, taekwondóban és súlyemelésben indulhatnak. A kis szigetországok eddig be sem fogadták őket maguk közé, nehogy elrontsák a játékukat azzal, hogy mindent megnyernek.
Vannak furcsaságok arrafelé is, nem csak nálunk, Európában.
