Már nem Polgár Judit a világelső

A kínai világbajnok, Hou Ji-fan előzte meg a magyar klasszist, aki ezt nem bánja, új kihívást talált az életében.

– Játszott a kínai világbajnokkal, személyesen is ismeri?
– Igen, 2012-ben Gibraltáron kikaptam tőle. Neki a mai napig az volt élete versenye. Én akkor még úgy ültem le ellene, ahogy Kaszparov velem szemben: illene nyerni. Az ilyen alaphelyzet mindig veszélyes, az ember hajlamos a kelleténél nagyobb kockázatot vállalni, s akkor nekem is ez lett a vesztem. Természetesen több alkalommal találkoztunk, egyszer még meg is kért, hadd készítsen közös fotót rólunk, de hosszabban még nem beszélgettünk egymással, nem tartunk rendszeres kapcsolatot.

– Sikeresen, olimpiai ezüstéremmel zárta le a pályafutását. A magyar csapat akkori eredménye nincs ellentmondásban azzal, hogy jelenleg az első harminc között nincs magyar sakkozó, amire talán még sohasem volt példa?
– A csapatverseny jelentősen különbözik az egyénitől. Eleve ma már a csapat összesített eredménye a döntő, nem a táblánként szerzett pontszám. A dobogós helyezésre általában tíz, de talán tizenöt ország esélyes, ezek között rendre mi is ott vagyunk, az ellenfelek számolnak velünk, tisztelnek minket. Az már részben a szerencse kérdése, hogy éppen kinek jön ki a lépés. S persze fontos a csapatszellem. Erre jó példa az oroszok vesszőfutása. Noha az Élő-pontszámok alapján még mindig kiemelkednek a mezőnyből, tíz éve nem tudnak nyerni sakkolimpiát. Egyénileg valóban kicsit lejjebb csúsztunk. Ám az olyan játékosokat, akik hosszú ideig az első tíz közé tartoztak, hiba lenne leírni, így Lékó Péter is bármikor visszakapaszkodhat. Aztán ott van Rapport Richárd, aki még nagyon fiatal, betörhet a top tízbe.

– Fél éve nem indult tornán. Tényleg nem hiányzik a versenysakk?
– Nem, s annál sokkal racionálisabb vagyok, hogy tudjam, nem szabad csak úgy odaállni, mert éppen kedvet érzek hozzá. A kemény felkészülést nem lehet megspórolni, amire én jelenleg nem érzek kedvet, igazán időm sincs rá.

– Mi köti le az idejét?
– Mindenekelőtt a családom. Aztán számos meghívásnak kell eleget tennem, nemcsak idehaza, hanem szerte a nagyvilágban. Idén is szeretnénk megrendezni a sakkfesztivált, s ott van a szívügyem, a Sakkpalota program, amely szerencsére egyre népszerűbb, már több mint száz iskolában folyik képességfejlesztés a pedagógiai programom alapján órarendi keretek között.

– És a saját gyerekei hogyan haladnak?
– Természetesen játszanak, versenyeken is indulnak, de nem fanatikusak, úgy gondolom, nem lesznek profi sakkozók. Ám azt szeretném elérni, legalább arra a szintre jussanak el, hogy tudják értékelni az édesanyjuk egy-egy jól sikerült játszmáját.