A Ferencváros csapatának vezetőség új, modernebb kabalát képzel el, ezért lecserélik a régi Fradi-sast – írja a Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül (SZSZJN) nevű szervezet, mely közleményében hozzáteszi a zöld-fehér klub „szurkolói óhajra” cselekszik.
A csapat kabalaállata Fradi pályáján a kilencvenes évek elején jelent meg. Az a drukker, aki a Fradi-sas bőrébe bújt, minden anyagi vonzat nélkül segítette jelenlétével és szurkolásával kedvenc csapatát.
Az eset kapcsán megszólalt Nagy Imre is, azaz a Fradi sas. A Ferencváros szurkoló a 2007/2008-óta ölti magára jelmezt , és – mint az a SZSZJN Facebook-oldalán olvasható – jóban-rosszban kiállít a klub mellett. Kiemeli, hogy március 6-án már kérdőív formájában megkérdezték az embereket egy „új Fradi-sasról\", és e hónap 24-én pedig telefonon keresztül megköszönték eddigi munkáját.