A 30 éves versenyzőnek pályafutása 150. nagydíján ez a 40., az idén pedig a második pole pozíciója.
Hamilton mellől a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája startolhat majd, míg a harmadik rajtkockát Nico Rosberg, Hamilton csapattársa szerezte meg.
A kvalifikáció második szakaszában heves eső zúdult a pályára, ennek a legnagyobb vesztese Kimi Räikkönen, a Ferrari finn versenyzője volt, ő ugyanis már nem tudott megfelelő köridőt autózni ahhoz, hogy bekerüljön a legjobb tízbe. Az időmérő harmadik, pole pozícióról döntő része félórás csúszással kezdődött, miután az aszfalt felszáradt annyira, hogy alkalmassá vált a folytatásra. Az 56 körös malajziai nagydíj vasárnap 9 órakor rajtol majd.