A válogatott szövetségi kapitánya a DIGI Sport reggeli adásában elmondta, hogy több játékos (Szucsánszki, Triscsuk, Bulath) teljesítményével elégedett volt a spanyolok elleni felkészüléskor, azonban Tomori Zsuzsától többet vár. Mint Németh András elmondta: „benne több van, a csapat akkor lesz eredményes, ha ő jól játszik és viszi a társaságot”. Kiemelte azt is, hogy megoldott a kapusposzt, és a csapat célja a világbajnokságon az olimpiai kvalifikációs torna részvételének kiharcolása.
A magyar viszonyokra térve Németh azt mondta, hogy örült volna, ha kikérik a véleményét Tomori átigazolásával kapcsolatban, hiszen szerinte nem jó, ha egy klubnál egy pozícióra két válogatott is pályázik.