Petőváryt telefonon hívtuk fel Cataniában, ahol makacs hörgőgyulladását kúrálta – egy korábbi játékostársa házában. A jobbkezes bombázó azonban a kerek születésnapot már itthon ünnepli.
– Miért pont Szicíliában gyógyulgat? – kérdeztük az egykori gólkirályt.
– Hét szezont játszottam a Nuoto Catania csapatában a kilencvenes évek első felében, majd hatot Liguriában, az Arenzanóban és a Bogliascóban, Itália a második hazám, minden tengeri halnak ismerem az olasz nevét... Itt most egy vizsgálóbíró barátomnál lakom a két lányommal. Panni az MTK-ban röplabdázik, Luca pedig nálunk vízilabdázik, Leányfalun, a Kópé pólósuli csapatában.
– Most már meg. A lányaimról annyit, hogy Panni 18 éves, itt született, Cataniában, jól beszél olaszul, Luca kicsi, ügyes pólós, 14 lesz, ő már otthon jött a világra.
– Igen, marasztalnak a régi klubomnál, edzői állást is ajánlottak, de itt még nem ért véget a válság, semmi sem olyan, mint a kilencvenes években volt. Hihetetlen, mennyire szeretnek. Mutattak egy óriásplakátot, amelyiken rajta vagyok, mint a Nuoto Catania történetének legjobb játékosa. 1993-ban 22 meccsen 113 gólt dobtam, amennyit senki – sem azelőtt, sem azóta.
– Rajtam nem fogott az idő. Már talán negyven is voltam, amikor a Camoglival játszottunk, és 6-5-re nyertünk is. Alekszandar Sapiccsal fogtuk egymást, tizenhárom évvel fiatalabb nálam, verekedtünk, nem maradtam alul.
– A pólóból sosem. Még ötvenévesen is el tudnék játszani az OB I-ben. Pécs után még kimentem Iránba 44 évesen, hívott a perzsa szövetség. Amikor megérkeztem a Naft & Gaz Gachsaran csapatához, döbbenten láttam, hogy szerződtettek még egy légióst – a szlovák Roman Polacikot, akivel pontosan húsz évvel korábban nyertünk bajnokságot a Vasassal! Ketten együtt kilencvenévesek voltunk, de kiemelkedtünk a mezőnyből. A bajnoki elődöntőn kilenc gólt dobtam, annyira domináltunk, hogy meg akarták akadályozni a visszatérésünket, és hoztak egy szabályt, hogy 35 évesnél idősebb légiós nem pólózhat az iráni ligában.
– Nem volt szerencsénk az edzőkkel, pedig nagyszerű pólósok játszottak akkoriban: Gyöngyösi „Tojás”, Vincze Balázs, Tóth Imre, Tóth Laci, Kuna, Kósz, Nemes, Schmiedt, a vége felé még Benedek Tibi is. De valahogy nem álltunk össze igazi csapattá.
– Kettő is volt: Kemény „Fecsó” és Rusorán Péter.
– Olyannyira, hogy Petőfi Sándor egyenes ági leszármazottja vagyok. Petrovicsról magyarosítottunk, a szép-szépapám és a költő édesapja testvérek voltak. Miután Morvaiék Barguzinban megtalálták Petőfi földi maradványait, néhány éve édesapámtól és tőlem vett vért Kiszely professzor, hogy összehasonlítsa a DNS-mintákat. Csakhogy rejtélyes körülmények között egy női csontvázra cserélték ki a költőét, így félresiklott az ügy.
– Egyfelől a Kópé pólósuli, másfelől a Ráckevei-Duna. Van ott egy kis birtokom az Angyali-szigeten, nyaranta halakat fogok. A tavalyi rekordom egy tizenkét kilós ponty. Alig várom már a jó időt!