Ukrajnai cégháló mögé rejtették a csalást
Az ukrán hatóságok tájékoztatása szerint a férfi még 2019–2020-ban hozott létre két céget amerikai állampolgárokkal közösen, majd ezek élére magát nevezte ki ügyvezetőnek. A projektekbe a pénzt túlnyomórészt külföldi befektetők biztosították, de az ukrajnai partner a bevételeket nem osztotta meg.
A férfi több mint 750 ezer hrivnyát – több mint hatmillió forintot – tulajdonított el az egyik társaság tulajdonában álló, a Ternopil melletti Velika Berezovicia településen felépített lakások értékesítéséből. Az amerikai partnerek semmilyen bevételt nem kaptak.
Később egy másik vállalkozás nevében ipari ingatlanokat és eszközöket vásároltak meg, papíron papírgyár létrehozása céljából. A valós cél azonban a több mint 3,1 millió hrivnya értékű – több mint 25 millió forint – vagyon megszerzése volt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!