A mannheimi összecsapáson szinte végig remekelt a Tisza-parti együttes és 34-30-ra nyert.
A szegedi visszavágón a vendégek megpróbálták gyorsítani a játékot, ráadásul rendkívül agresszívan védekeztek, így a 10. percben már 7-4-re vezettek. Balogh és Källman találataival előbb egyenlített, majd emberelőnyben a vezetést is átvette a Szeged. Csakhogy a házigazda is megfogyatkozott, ekkor a Rhein-Neckar fordított. Vranjes – aki az első felvonáson eltiltása miatt hiányzott – góllal mutatkozott be, erre időt kértek a mannheimiek. A Szeged azonban lendületben maradt, főleg Balogh volt elemében, és a szünetre – mivel a Löwen hét percig nem talált be – tovább nőtt az előny.
A második játékrész elején Parrondo – az első meccs egyik hőse – büntetőt rontott, az őrült rohanásban lévő vendégek pedig a 37. percben megint utolérték (18-18), majd le is hagyták riválisukat (18-19). Időt kért a Tisza-parti alakulat, amelyet spanyol kapusa, Sierra lendített át a holtponton nagyszerű védéseivel. Ezt követően sorozatban négyszer talált be a Szeged, és kétgólos előnyre (23-21) tett szert.
A folytatásban felváltva potyogtak a gólok, ami a hazaiaknak kedvezett. Az 54. percben, 27-25-nél, azaz összesítésben mínusz hatgólos hátrányánál még egyszer időt kért a német gárda, hátha sikerül feltámadnia, de rengeteget hibázott, így nem volt esélye.
A tavaly EHF Kupát nyert szegediek célja az volt, hogy a nyolc közé kerüljenek a BL-ben, azonban a nyolcaddöntőben mutatott játék alapján merészebb álmokat is szövögethetnek. Ezzel az is eldőlt, hogy egyedül Magyarország ad két csapatot a negyeddöntőbe.
Az MKB-MVM Veszprém már szombaton kivívta a továbbjutást, így a keddi, bécsi sorsoláson akár össze is kerülhet a két magyar együttes.
Férfi BL, nyolcaddöntő, visszavágó:
MOL-Pick Szeged – Rhein-Neckar Löwen (német) 31-29 (16-13)
a magyar csapat gólszerzői: Bombac 9/4, Balogh 8/1, Källman 3, Vranjes 3, Robledo 3, Parrondo 2, Ilyés 1, Ancsin 1, Zubai 1
Továbbjutott: a Szeged, kettős győzelemmel, 65-59-es összesítéssel.
Barcelona (spanyol) – Aalborg (dán) 29-22 (14-9)
Tj.: a Barcelona, kettős győzelemmel, 60-33-as összesítéssel.
THW Kiel (német) – Flensburg-Handewitt (német) 33-28 (16-10)
Tj.: a THW Kiel, kettős győzelemmel, 63-49-es összesítéssel.
Kolding (dán) – RK Zagreb (horvát) 23-21 (11-9)
Tj.: Zagreb, 43-40-es összesítéssel.
PSG (francia) – Dunkerque (francia) 23-22 (15-15)
Tj.: a PSG kettős győzelemmel, 46-43-as összesítéssel
Szombaton játszották:
MKB-MVM Veszprém – La Rioja (spanyol) 37-31 (18-15)
Tj.: a Veszprém, kettős győzelemmel, 68-54-es összesítéssel.
Kielce (lengyel) – Montpellier (francia) 31-33 (14-15)
Tj.: a Kielce, 60-58-as összesítéssel.
Vardar Szkopje (macedón) – Wisla Plock (lengyel) 31-20 (14-10)
Tj.: Szkopje, 57-52-es összesítéssel.