De hogy Ancsinnak is igaza legyen, Banham és Sarauer nélkül nem hogy nehéz, szinte reménytelen lett volna a helyzet.
Pocsékul kezdődött az összecsapás, Obara révén Japán – potyaízű találattal már a 2. percben megszerezte a vezetést. A 4. percben egyenlítettünk, csak hogy Banham túl magasra emelte a botját, amikor a levegőből a hálóba pofozta a korongot. A 11. percben szintén 40 éves újoncunk volt a főszereplő, kemény lövésébe Kóger tette bele az ütőjét, hivatalosan is meglett az egyenlítés (1-1). Sőt kis híján a vezetést megszereztük, Sarauer botjáról a kapuvasra pattant a korong.
A második harmadban a magyar válogatott eldönthette volna a találkozót. Helyzetek egész sorát dolgozta ki, mégis Japán szerzett ismét vezetést Hirano révén a 31. percben. A mieink szerencsére egy percig sem futottak az eredmény után, a csupán 19 éves Erdély Csanád egyenlített.
Több, sokkal több volt a második harmadban, amit a folytatásban bántunk igazán, ugyanis kezdett kiütközni a fáradtság. Banham és Sarauer tartotta a lelket a magyar válogatottban. Ki más, előbbi ütötte a győztes gólunkat.
Szűk négy perccel a vége előtt előnybe került a magyar válogatott, s mivel az előző hasonló lehetőséggel nem élt, Chernomaz időt kért. Jól tette. Felment a „kanadai” első sorunk, Banham emelte az ütőjét, úgy kérte a korongot, az jött is, és a 40 éves klasszis kegyetlenül beverte.
A végén a japánok levitték a kapusukat, de ahogy az általában lenni szokott, ráfaragtak: Hári passzolta a pakkot az üres kapuba.
4-2-re nyertünk, talán nehezebb meccsen, mint gondoltuk, de az a lényeg, hogy megvan a három pont.
