Kellemetlen hírt közölt a Nemzetközi Jégkorong-szövetség (IIHF) a magyar csapat vezetőivel a Japán elleni találkozót megelőzően, még szombaton: Sofron István nem játszhat a világbajnokság első két mérkőzésén.
A furcsa történet gyökerei februárig nyúlnak vissza. A Krefeld magyar csatárára német bajnoki találkozón elkövetett szabálytalanság miatt –, utólag, videófelvétel alapján – szabtak ki három meccs eltiltást. Mivel az ominózus összecsapást az alapszakasz utolsó előtti fordulójában játszották, s a Krefeld nem jutott be a rájátszásba, Sofron a Bundesligában csak egy mérkőzést tölthetett le a büntetéséből. Az IIHF elöljárói úgy döntöttek, a másik kettőt a világbajnokságon kell kihagynia. Mintha Thomas Müller azért nem léphetett volna pályára a futball-vb első két fordulójában, mert kiállították a Bayer Münchenben. Képtelenség.
Fellebbezésnek azonban nem lehetett helye, Sofron tegnap csak szurkolhatott Japán ellen. A súlyos betegségéből éppen csak felépült Hetényi Zoltánnal, valamint a sérült Tokaji Viktorral, Bartalis Istvánnal és Ladislav Sikorcinnal egyetemben. A tengerentúlon „rekedt” Nagy Gergővel együtt éppen egy komplett sorra való príma játékos; márpedig a magyar hoki annyira nem gazdag, hogy ennyi kulcsember hiányát elviselje.
Úgy hozta az élet, hogy Ancsin János társaságában utaztam Krakkóba, természetesen szóba került az esélylatolgatás is.
– Egy hónapja azt gondoltam, a kiesés elkerüléséért fogunk küzdeni. Banham és Sarauer honosítása után fellélegeztem, úgy éreztem, a bennmaradással így már nem lehet gond. Most ismét óvatos vagyok, mert Bartalis és Sofron kiesése annyit nyom a mérleg serpenyőjében, mint a másik oldalon Banham és Sarauer. Nehéz lesz – fogalmazta meg aggályait a magyar jégkorong egyik legnagyobb alakja.
Rich Chernomaz szövetségi kapitány azonban nemcsak kincstári optimizmusból, hanem a Kanadából hozott mentalitással is úgy vélte: Sofron kiesése nem pusztán gond, hanem egyúttal lehetőség a fiataloknak.
A magyar válogatottnak kanadai kapitány hite mellett a szurkolótábora adott extra támogatást. Az elmúlt évek jellemzően ljubljanai tapasztalatai alapján szinte természetesnek vettük, hogy kétezer magyar drukker buzdította a mieinket. Krakkóban „az Erdély magyar föld” drapéria sem keltett megütközést, ami pedig idehaza sporteseményen „politikailag inkorrekt”; vagy csak a Báthoryak szelleme él még ma is elevenen.
De hogy Ancsinnak is igaza legyen, Banham és Sarauer nélkül nem hogy nehéz, szinte reménytelen lett volna a helyzet.
Pocsékul kezdődött az összecsapás, Obara révén Japán – potyaízű találattal már a 2. percben megszerezte a vezetést. A 4. percben egyenlítettünk, csak hogy Banham túl magasra emelte a botját, amikor a levegőből a hálóba pofozta a korongot. A 11. percben szintén 40 éves újoncunk volt a főszereplő, kemény lövésébe Kóger tette bele az ütőjét, hivatalosan is meglett az egyenlítés (1-1). Sőt kis híján a vezetést megszereztük, Sarauer botjáról a kapuvasra pattant a korong.
A második harmadban a magyar válogatott eldönthette volna a találkozót. Helyzetek egész sorát dolgozta ki, mégis Japán szerzett ismét vezetést Hirano révén a 31. percben. A mieink szerencsére egy percig sem futottak az eredmény után, a csupán 19 éves Erdély Csanád egyenlített.
Több, sokkal több volt a második harmadban, amit a folytatásban bántunk igazán, ugyanis kezdett kiütközni a fáradtság. Banham és Sarauer tartotta a lelket a magyar válogatottban. Ki más, előbbi ütötte a győztes gólunkat.
Szűk négy perccel a vége előtt előnybe került a magyar válogatott, s mivel az előző hasonló lehetőséggel nem élt, Chernomaz időt kért. Jól tette. Felment a „kanadai” első sorunk, Banham emelte az ütőjét, úgy kérte a korongot, az jött is, és a 40 éves klasszis kegyetlenül beverte.
A végén a japánok levitték a kapusukat, de ahogy az általában lenni szokott, ráfaragtak: Hári passzolta a pakkot az üres kapuba.
4-2-re nyertünk, talán nehezebb meccsen, mint gondoltuk, de az a lényeg, hogy megvan a három pont.
