Szekérderéknyi osztrák arany után végre egy magyar

Vicces aranyak után egy igazi.

Ch. Gáll András
2015. 04. 17. 3:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mégis él a magyar kosárlabda?! A szerdán befejeződött női döntő négy infarktusosan izgalmas mérkőzése láttán erre a következtetésre juthat újságíró és szurkoló egyaránt, ami különösen biztató két hónappal a nagyrészt honi rendezésű Európa-bajnokság rajtja előtt. Köszönhetően – jelentős mértékben – egy nagyszerű (szak)embernek, a kilencedszer bajnoki címet szerző Sopron edzőjének, Sterbenz Lászlónak.

A lehető legjobbkor kért időt, minden nyilatkozata hajszálpontosan ült, egyszerre volt szerény és lelkes motivátor, mindössze jósnak bizonyult pocséknak, de ez legyen Sterbenz László legsúlyosabb emberi gyengesége...

– Öt mérkőzést jósolt a Diósgyőr elleni döntőre, aztán négy meccsen lerendezték. Nem szégyenkezik?
– Úgy tűnik, mostanában nem jönnek be a jóslataim, de utólag azt mondom, sokkal jobb így, az én idegeimnek nem hiányzott volna egy ötödik összecsapás – mondta a bécsi Flying Foxes női csapatával nemrégiben osztrák bajnokságot is nyerő soproni iskolaigazgató.
– Ahány játékosával beszélgettem, ahány edzővel, szövetségi vezetővel eszmét cseréltem, valamennyien azt mondták, a februárban menesztett szerb trénerrel, Igor Polenekkel sohasem lett volna bajnok a Sopron. Ehhez mit szól?
– Most mit szóljak?! Velem bajnok lett, és ez a lényeg.
– Mi a titok?
– Hatalmas szakmai titkokat nem mondhatok, ezen a téren elődömnél sem volt gond a csapattal, színvonalas szakmai munka folyt. Én inkább az emberi dimenzióban hoztam valami pluszt. Talán sikerült megnyugtatnom, s közben hatékonyan motiválnom a lányokat. És a negyedik, 62-60-ra megnyert meccsen is bejött a zónavédekezésünk. Nem dicsekvésképpen mondom, de értek a nőkhöz. A bécsi Repülő Rókákkal zsinórban hetedszer nyertünk osztrák bajnokságot.
– Kik tették hozzá a legtöbbet a sikerhez? A szakma a UConn egyetem korábbi sztárját, az amerikai Bria Hartley-t dicséri erőteljesen...
– Neveket akkor sem mondok, ha megölnek. A döntő előtt behoztam a lányom 49 lapos kirakóját, és azt mondtam a játékosoknak, a kép csak úgy tud összeállni, ha mindenki a megfelelő helyre rakja a maga darabkáját. Mindegy, hogy az illető húsz részletet helyez el vagy csak egyet, de az összkép csak akkor lesz jó, ha mindenkire számíthatunk. Így is történt.
– Ezt a mostani bajnoki címet tartja edzői karrierje csúcsának? Magyar bajnoki címe még nem volt...
[Hosszasan gondolkozik.] Nem. Volt már három-négy csúcsa a pályafutásomnak, Ausztriában is, itthon is. Azok azonban vicces bajnoki címek voltak, korosztályos vagy osztrák. Ez most tényleg komoly, mégsem akarom a többi elé helyezni.
– Nekem azt nyilatkozta a múltkor, és másutt is, hogy egyszeri beugrás a mostani, marad a bécsi Rókáknál. Nem ingatta meg az elhatározását e gyönyörű siker?
– Nőttek a hazai esélyek, maradjunk ennyiben. Amikor ez az írás megjelenik, már döntöttem, most még hullafáradt vagyok, hiszen le sem feküdtem, hajnali ötkor értem haza. Tősgyökeres soproni vagyok, érzelmileg rengeteget jelentett ez a siker. Úgyhogy talán kitalálják a folytatást...

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.