A lehető legjobbkor kért időt, minden nyilatkozata hajszálpontosan ült, egyszerre volt szerény és lelkes motivátor, mindössze jósnak bizonyult pocséknak, de ez legyen Sterbenz László legsúlyosabb emberi gyengesége...
– Öt mérkőzést jósolt a Diósgyőr elleni döntőre, aztán négy meccsen lerendezték. Nem szégyenkezik?
– Úgy tűnik, mostanában nem jönnek be a jóslataim, de utólag azt mondom, sokkal jobb így, az én idegeimnek nem hiányzott volna egy ötödik összecsapás – mondta a bécsi Flying Foxes női csapatával nemrégiben osztrák bajnokságot is nyerő soproni iskolaigazgató.
– Most mit szóljak?! Velem bajnok lett, és ez a lényeg.
– Hatalmas szakmai titkokat nem mondhatok, ezen a téren elődömnél sem volt gond a csapattal, színvonalas szakmai munka folyt. Én inkább az emberi dimenzióban hoztam valami pluszt. Talán sikerült megnyugtatnom, s közben hatékonyan motiválnom a lányokat. És a negyedik, 62-60-ra megnyert meccsen is bejött a zónavédekezésünk. Nem dicsekvésképpen mondom, de értek a nőkhöz. A bécsi Repülő Rókákkal zsinórban hetedszer nyertünk osztrák bajnokságot.
– Neveket akkor sem mondok, ha megölnek. A döntő előtt behoztam a lányom 49 lapos kirakóját, és azt mondtam a játékosoknak, a kép csak úgy tud összeállni, ha mindenki a megfelelő helyre rakja a maga darabkáját. Mindegy, hogy az illető húsz részletet helyez el vagy csak egyet, de az összkép csak akkor lesz jó, ha mindenkire számíthatunk. Így is történt.
– [Hosszasan gondolkozik.] Nem. Volt már három-négy csúcsa a pályafutásomnak, Ausztriában is, itthon is. Azok azonban vicces bajnoki címek voltak, korosztályos vagy osztrák. Ez most tényleg komoly, mégsem akarom a többi elé helyezni.
– Nőttek a hazai esélyek, maradjunk ennyiben. Amikor ez az írás megjelenik, már döntöttem, most még hullafáradt vagyok, hiszen le sem feküdtem, hajnali ötkor értem haza. Tősgyökeres soproni vagyok, érzelmileg rengeteget jelentett ez a siker. Úgyhogy talán kitalálják a folytatást...