A kiesés szélére sodródtak a magyar lányok

A női kosárlabda-válogatottnak a hátralévő két meccsen a D csoport két legjobbját kellene megvernie.

MTI
2015. 06. 13. 20:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyitókörben a svédektől 72–63-ra alulmaradt hazai válogatott második ellenfele, a litván csapat tekintélyes múlttal büszkélkedhet, hiszen 1997-ben megnyerte az Eb-t, és azóta kétszer is elődöntős volt. Az utóbbi húsz évben a baltiak csak egyszer nem jutottak ki a kontinenstornára, legutóbb, 2013-ban pedig tizenharmadikok lettek.

Stefan Svitek szövetségi kapitány együttese sorsdöntő meccsre készült, ugyanis egy második vereség szertefoszlathatja továbbjutási esélyeit: a hátralévő két fordulóban ugyanis a címvédő spanyolok és a spanyoloktól csak egyetlen ponttal kikapott szlovákok ellen bravúrra lesz szükség a sikerhez.

A szombati „főmeccsen” négy perc elteltével csak 2–2 állt a nagyórán, mindkét oldalon sorra maradtak ki a helyzetek, hazai részről az első 8 percben csak a honosított Quigley Allie dobott kosarat. Később Vajda Anna triplával és duplával örvendeztette meg a szurkolókat, ám egy dudaszós litván tripla miatt 15–15-tel zárult az első negyed. A folytatásban a 196 centis Gintare Petronyte révén ismét a vendégek kerültek előnybe. A házigazdák hét perc alatt mindössze 2 pontot hoztak össze, ekkor 30–17-et mutatott az eredményjelző. A nagyszünetben 39–23 volt az állás úgy, hogy a magyar csapatból az első félidőben csak négyen dobtak mezőnykosarat, a lepattanócsatát pedig 28:11-re nyerte az ellenfél.

Térfélcsere után 44–23-nál 21 pontra nőtt a különbség, elúszni látszott a meccs és a továbbjutás. A hazai tábor annak tapsolhatott, hogy a 208 centis újonc Határ Bernadett – az egész Eb legmagasabb játékosa – bedobta első kosarát, mint ahogy a pénteki mérkőzést pont nélkül záró, szülés után visszatért Fegyverneky Zsófia is. A 28. percben aztán Quigley öt pontjával „lőtávolon” belülre került az óriásit küzdő Svitek-gárda, az utolsó negyed már csak 52–47-ről indult. Határ szorgosan gyűjtötte a lepattanókat és a kosarakat, így a 31. percben bekövetkezett az, amire nem sokkal korábban még kevesen gondoltak: vezetett a magyar csapat (53–52)! A magas emberek közül Vajda és Horti Dóra is kipontozódott, hazai részről újabb kosárszünet következett, litván részről pedig egy 9–0-s roham. Erre már nem volt válasza a hazai csapatnak, amely 0/2-es mérlegével nagyon nehéz helyzetbe került.

A magyarok vasárnap 19 órakor a címvédő és veretlen spanyolokkal csapnak össze.

„A kezdés rendben volt, de a második negyedben ugyanazt csináltuk, mint pénteken. A támadásokban nem volt ritmus, így a védekezés sem működött, 18 támadólepattanót engedélyeztünk ellenfelünknek, a lepattanó után a kosarak aránya pedig 19–4 lett. Jó volt látni a fiatalok küzdeni tudását, amely révén felzárkóztunk, de utána a tapasztalt játékosok nem tudtak segíteni. Nekünk nincs Candace Parkerünk vagy Diana Taurasink, aki egymaga megnyer meccseket, nekünk küzdenünk kell. Ami a hátralévő két meccset illeti, teher nélkül játszhatunk, de a spanyolok nem kosáristenek, mint ahogy a szlovákok sem játszanak mindig úgy, mint ma” – mondta el Stefan Svitek szövetségi kapitány.

Quigley Allie hangsúlyozta: „A második negyedben a litvánok jobban küzdöttek és jobban lepattanóztak, ezzel együtt nyerhettünk volna. Sajnálom, hogy nem sikerült.”

„Jó bemutatkozás volt, de sajnálom, hogy így ért véget. Én csak epizódszereplő vagyok, azért küldtek be, hogy szedjek sok lepattanót és dolgozzak a palánkok alatt. Nagyon nehéz most bármit is mondani” – tette hozzá Határ Bernadett.

A csoport (Temesvár):
Ukrajna–Románia 78–71

korábban:
Franciaország–Csehország 85–75 (28–17, 16–28, 23–13, 18–17)
Az állás: 1. Montenegró 4 pont/2 mérkőzés (150-113), 2. Franciaország 4/2 (164-130), 3. Ukrajna 4/3 (212-230), 4. Csehország 4/3 (207-235), 5. Románia 2/2

B csoport (Nagyvárad):
Fehéroroszország–Törökország 67–52

korábban:
Görögország–Lengyelország 59–50
Az állás: 1. Fehéroroszország 6/3, 2. Görögország 4/2, 3. Törökország 3/2 (109-121), 4. Lengyelország 3/3 (153-181), 5. Olaszország 2/2

C csoport (Szombathely):
Szerbia–Horvátország 89–72

korábban:
Lettország–Nagy-Britannia 67–58
Az állás: 1. Oroszország 4/2 (154-102), 2. Szerbia 4/2 (165-132), 3. Lettország 4/3 (190-201), 4. Horvátország 4/3 (201-235), 5. Nagy-Britannia 2/2

D csoport (Sopron):

korábban:
Litvánia–Magyarország 72–66
Spanyolország–Szlovákia 82–81
Az állás: 1. Szlovákia 5/3, 2. Spanyolország 4/2 (154-139), 3. Litvánia 4/3 (209-223), 4. Svédország 3/2, 5. Magyarország 2/2

A csoportok első három helyezettje jut tovább a középdöntőbe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.