Átevezni a Csendes-óceánt: a nőknek még álom marad

Egy héttel az indulása után mentették ki a távot megkísérlő első nőt.

MTI
2015. 06. 14. 21:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A harmincéves extrémsportoló szombaton hajnalban, helyi idő szerint 2 óra 20 perckor adott le vészjelzést 250 kilométerre a japán partoktól, egy közelben haladó teherhajó délután ötkor vette a fedélzetére és este kilenckor adta át a japán parti őrségnek.

A floridai Baumstein június 7-én, vasárnap indult el 9600 kilométeres útjára a Csiba kormányzóságban fekvő Csosi kikötőjéből. Azt tervezte, hogy kikötő érintése nélkül jut el San Franciscóba szeptember végére.
Egyelőre nem tudni, hogy a sportoló folytatja-e vagy újrakezdi-e egyedülálló vállalkozását. Az utat eddig három evezőshajó tette meg, nő egyedül még soha.

Baumstein 2012-ben csatlakozott ahhoz a három férfihoz, akik az Atlanti-óceán felét evezték át a Kanári-szigetektől Barbadosig. Az amerikai nő három évet töltött a vállalkozás előkészületeivel. Útján nem kísérte segítő hajó, amely az ellátmányt vagy a poggyászt szállította volna, mert ennek költségei túl magasak lettek volna, az üzemanyag-felhasználás pedig ellentétes a kizárólag zöldenergiát hasznosító kaland szellemével. Kísérőhajó helyett a partokról műholdas telefon és gps segítségével követte útját egy segítőcsapat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.