Mohamed Aida bronzérmes a vívó Eb-n

A verseny vége előtt tizenegy másodperccel sikerült egyenlítenie, majd a hosszabbításban kikapott.

MNO
2015. 06. 08. 18:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ukrán Olga Lelejko és Knapek Edina 15-8-as, majd a hatszoros olimpiai és 13-szoros világbajnok olasz Valentina Vezzali 15-11-es legyőzése után az elődöntőben azzal a Larissza Korobejnyikovával találkozott, aki egy fordulóval korábban Varga Gabriellát búcsúztatta.

A döntőért rendezett asszóban Mohamed az elején nagyon jól vívott, az első három percben szép akciókkal háromtusos, 6-3-as előnyre tett szert. A második szünetig azonban az orosz egy találattal közelebb zárkózott (11-9), majd a harmadik szakaszban, amikor Mohamed már meglehetősen fáradtnak tűnt, fordított. 13-12-re vezetett, de a magyar tőröző 11 másodperccel a vége előtt egyenlített, így következhetett a hosszabbítás, amiben Korobejnyikova ért el találatot.

Mohamednek a mostani az első egyéni bronzérme Európa-bajnokságon, eddig egy ezüstje volt, még 1992-ből. Sikere már csak azért is nagyon fontos, mert ebben a szakágban kizárólag egyéniben rendeznek versenyt a jövő évi olimpián, és az Eb-n szerzett pontok sokat érhetnek a kvótáért zajló küzdelemben.

A svájci kontinensviadalon a magyarok már három dobogós helyezésnél tartanak: Mohamed előtt a párbajtőröző Szász Emese és Boczkó Gábor végzett a harmadik helyen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.