Babos-búcsú egyesben

Csak az első szettben tudta megszorongatni Babos Tímea a világelső amerikai Serena Williamst.

Lipiczky
2015. 07. 01. 20:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem sikerült bravúrt véghezvinnie Babos Tímeának a wimbledoni nyílt tenisztorna második fordulójában. A magyar játékos a világelső, Wimbledonban ötszörös egyéni győztes Serena Williams ellen lépett pályára. Az amerikai világklasszis az első szettben még magára húzta Babost, a folytatásban azonban esélyt sem adott számára. A 35 percig tartó első szettben Serena azonnal brékelt, ezt követően pedig egyfajta szervaháborúval szórakoztatták a közönséget. Babos remekül hozta adogatójátékait, kiválóan játszott a hálónál, de fogadóként esélytelen volt a nagy ütőerejű riválisával szemben. Az első szett végén 5:4-es állás után az amerikai 30-ra nyerte az adogatását és egyben a játszmát is. A második szett ennél simább játékot hozott: Serena gyors brékje után, 2:0-nál Babos még szépíteni tudott, sőt még két bréklabdája is volt Williams második adogatójátékánál, ám ezekkel nem tudott élni. Babos végül 59 perc alatt kikapott a hússzoros Grand Slam-győztes sztártól.

A magyar játékos  csütörtökön női párosban is megkezdi szereplését, Kristina Mladenovic oldalán a Magda Linette – Mandy Minella duó ellen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.