A kazanyi világbajnokságon 200 és 400 méter vegyesen arany-, 200 méter háton bronzérmes Hosszú a vk első állomásán, Moszkvában és a múlt hétvégén, a franciaországi Chartres-ban is négy számban győzött, így nagy fölénnyel vezeti az összetett pontversenyt – derül ki a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) hétfői hírleveléből.
Az idei vk-ban az európai, az ázsiai és a közel-keleti részek győztesei fejenként 50 ezer dollárt (mintegy 13,9 millió forint) kapnak, és egészen a pontverseny hatodik helyezettjéig jár a pluszpénz: a másodiknak 35, a harmadiknak 30, a negyediknek 20, az ötödiknek 10, a hatodiknak pedig 5 ezer dollár jut.
Hosszú Katinka 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben is diadalmaskodott összetettben, és minden esélye megvan arra, hogy a hölgyeknél idén is az övé legyen a 100 ezer dolláros fődíj.
Az egyes versenyhelyszíneken külön-külön dotálja a FINA a dobogósokat mind a 32 – 16 női és 16 férfi- – egyéni számban. Aki győz, az aranyérem mellett 1500 dollárra is jogosult, az ezüstérmes 1000, a bronzérmes pedig 500 dollárt tehet zsebre.
A 2015-ös világkupa-sorozatot a korábbi évekétől eltérően nem 25-ös, hanem 50 méteres medencében rendezik azért, hogy a versenyeken kvalifikációt lehessen szerezni a jövő évi riói olimpiára.
A vk állása két verseny után:
férfiak:
1. Chad le Clos (dél-afrikai) 60 pont
2. Cameron van der Burgh (dél-afrikai) 48
3. Nicolas Fink (amerikai) 39
nők:
1. Hosszú Katinka 81 pont
2. Emily Seebohm (ausztrál) 54
3. Natalie Coughlin (amerikai) 39
A 2015-ös vk további állomásai:
szeptember 25–26.: Hongkong
szeptember 29–30.: Peking
október 3–4.: Szingapúr
október 28–29.: Tokió
november 2–3.: Doha
november 6–7.: Dubaj