A világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes Karakas az olimpiai bajnok olasz Giulia Quintavalle után a harminckettő között a kétszeres pánamerikai ezüstérmes kolumbiai Yadinis Amarisszal csapott össze, akivel 1:1 volt az egymás elleni mérlege. A harmadik találkozó négy perce nem hozott értékelhető akciót, majd a hosszabbításban a bíró passzivitásért megintette a dél-amerikait, ami a 25 éves Karakas továbbjutását jelentette. A Honvéd dzsúdósára a folytatásban a tíz évvel idősebb, szintén vb-harmadik osztrák Sabrina Filzmoser vár.
A harmadik nap másik magyarja, Ungvári Miklós a második fordulóban, a hatvannégy között kezdett. Az olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó előbb jukót érően vitte földre az izraeli Tohar Butbult, aki ezt követően többször is kimenekült a földharcból, így a 34 éves Európa-bajnok végül jukóval nyert. Nem sokkal később ismét tatamira szólították a ceglédiek versenyzőjét, aki szintén jukóval verte a komolyabb nemzetközi eredmény nélkül álló portugál André Alvest. Az első jukót még visszavonták a bírók, ám a második már érvényben maradt, így Ungvári készülhet a fehérorosz Aljakszej Ramancsik ellen.
A vigaszágra kerüléshez a negyeddöntőbe kell jutni.