Jan De Brandt szövetségi kapitány együttese – amely 28 év után szerepelhet ismét a kontinensviadalon – nagy bravúrt ért el, ugyanis a legjobb 12 közé jutáshoz az idei Európa Játékokon negyedik riválist kellett felülmúlnia.
Álomszerűen kezdett a magyar csapat, Vacsi Evelin nyitásaival megszenvedtek az azeriek, legnagyobb bombázójuk, a 197 centiméter magas Polina Rahimova pedig az első percekben csak hibázni tudott (4-0). Bülent Karslioglu, az azeriek török szövetségi kapitánya rögtön időt is kért. Sikerült felráznia tanítványait, de csak néhány pillanatig, a magyarok ugyanis rendkívül pontosan és fegyelmezetten játszottak, így jelentős előnyt szereztek (11-5). Az azeriek mintha fejben feladták volna a játszmát, ráadásul sérülés miatt elvesztették kapitányukat, Okszana Kurtot. A magyarok így magabiztosan nyerték az első szettet.
A mintegy száztagú magyar szurkolótábornak köszönhetően szinte hazai környezetben érezhette magát a nemzeti színekben pályára lépő válogatott. Az azeriek viszont kezdtek magukhoz térni, különösképpen Rahimova, akire megpróbáltak szinte minden akciót kijátszani csapattársai. Fej fej mellett haladtak a csapatok (9-9). A második technikai szünethez érve a magyarok Dobi Edina jó pillanatai után egy ponttal vezettek (16-15).
A rövid pihenő a magyaroknak jött jobban, két gyors pontjuk után pedig az azeri kapitány gyorsan időt kért (18-15). Amikor egy apró figyelmetlenséget kihasználva minimális lett a különbség (19-18), Jan De Brandt kért szünetet. A belga szakember ezután fontos pillanatban hívta a videobíró segítségét, sikerrel, így döntetlen helyett két ponttal vezetett együttese (20-18). Tálas Zsuzsanna hibátlan nyitása után óriási lehetőséghez jutott (21-18) a magyar válogatott.
Az azeriek szerencséjére Rahimova adogathatott, egyenlítettek is, de 22-22-nél éppen ő rontott el egy leütést. Elsőként a magyarok jutottak el szettlabdáig, de az azeriek hárítottak, a másodiknál pedig Sándor Renáta nyitása bizonyult hosszúnak. Az első azeri szettlabdát Horváth „lőtte le”, a másodiknál azonban éppen őt sáncolták, ezzel egy 34 perces játszmában egyenlített a rivális.













