A 30 éves versenyző mögött csapattársa, a világbajnoki címvédő és az összetettben élen álló brit Lewis Hamilton végzett a második helyen, míg a harmadik rajtkockát Valtteri Bottas, a Williams finn pilótája szerezte meg.Rosbergnek ez pályafutása 17., s az idei második pole-pozíciója.A versenyzők az utolsó mért körüket már nem tudták megtenni, az időmérőt 36 másodperccel a leintés előtt ugyanis piros zászlóval félbeszakították az orosz Danyiil Kvjat (Red Bull) látványos balesete miatt, és már nem indították újra.Kvjat nagy sebességnél csúszott meg, a gumifalba csapódott, autója pedig fel is borult, de a pilóta sérülés nélkül megúszta az esetet. Viszont az orosz pilóta versenyautója annyira összetört, hogy szinte újat kell építeni, így Kvjat a boxutcából rajtol majd vasárnap.A versenybíróság utólag megbüntette Max Verstappent, a Toro Rosso holland versenyzőjét, mert az időmérő első szakaszában, amikor műszaki hiba miatt megállt az autója, nem hagyta el a pályát, ezzel pedig veszélyeztette a többi pilótát. Verstappen így a 14. helyett a 17. helyről startol.Az 53 körös Japán Nagydíj magyar idő szerint vasárnap reggel 7 órakor kezdődik.1. sor:Nico Rosberg (német, Mercedes)Lewis Hamilton (brit, Mercedes)2. sor:Valtteri Bottas (finn, Williams)Sebastian Vettel (német, Ferrari)3. sor:Felipe Massa (brazil, Williams)Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)4. sor:Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)Romain Grosjean (francia, Lotus)5. sor:Sergio Perez (mexikói, Force India)Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)6. sor:Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)7. sor:Fernando Alonso (spanyol, McLaren)Nico Hülkenberg (német, Force India)8. sor:Max Verstappen (holland, Toro Rosso)Jenson Button (brit, McLaren)9. sor:Marcus Ericsson (svéd, Sauber)Felipe Nasr (brazil, Sauber)10. sor:Will Stevens (brit, Manor Marussia)Alexander Rossi (amerikai, Manor Marussia)
Nézőpont Intézet: Áradt a Duna, apadt a Tisza